Betegszállítás – „Mögöttünk nem áll az állam”

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke bízik abban, hogy rövid időn belül megoldódhatnak a betegszállítás területén kialakult problémák az Egészségügyi Minisztérium vezetésével folytatott egyeztetés után - mondta el Bíró Ferenc, az egyesület elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 01. 10. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bíró Ferenc jelezte: a tárcától kaptak olyan irányú jelzést, hogy Békés és Vas megyében – ahol leginkább kritikus a helyzet – várhatóan soron kívüli kapacitásbővítés lesz, de hogy ez mennyi gépkocsi üzembe állítását, illetve finanszírozását jelenti, arról nem kívánt beszélni.

Kiemelte azt is, az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) végrehajtotta a jogszabályban előírt kötelezettségeit, így 24 órás ügyeleti és koordinációs hívórendszert működtet, kiépítette a szolgáltatók közötti internetkapcsolatot, illetve a gépkocsik GPS-el vannak felszerelve. Bíró Ferenc megjegyezte: az irányító szolgálatok és az ügyeleti rendszer folyamatos működtetése jelentős többletköltséget igényel az OBSZ tagszervezetei számára, ám azok csak az úgynevezett teljesítménypénzből gazdálkodhatnak. „Mögöttünk nem áll az állam” – fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy ha az Országos Mentőszolgálatnál finanszírozási probléma volt, akkor mindig kaptak anyagi segítséget.

Bíró Ferenc beszámolt arról, hogy az év elején az ország néhány megyéjében a betegszállítók nem tudták megfelelően ellátni feladataikat, országos átlagban 30-40 százalékkal több munkájuk volt, de Békés és Vas megyében a többletmunka elérte a 100 százalékot.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy az OBSZ elkészítette hétpontos javaslatát a helyzet megoldására, és ezt a dokumentumot megküldte a szaktárcának. Ebben az orvosok jobb tájékoztatását, a zökkenőmentes átmenet biztosítás érdekében szakbizottság létrehozását, új betegszállítási utalványok készítését, valamint a munka folyamatos monitorozását javasolták.

„A megoldás a lényeg, nem az, hogy kinek van igaza” – fogalmazott Bíró Ferenc, hozzátéve, az OBSZ abban érdekelt, hogy ne legyenek az elkövetkezőkben hasonló zavarok a betegszállítás területén, és bízik abban, hogy eredményes lesz a szaktárcával folytatott egyeztetés, amelyre pénteken kerül sor. Betegszállítással 80 finanszírozott szervezet foglalkozik, ebből 72 cég tartozik az OBSZ-hez.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.