Kollégium lett az iskolából

Kollégiumi szobákká alakították az egykori tantermeket a mátrafüredi általános iskolában. Az épületet hivatalosan a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium vette használatba, de valójában a füredi erdészeti szakközépiskola tanulóinak kollégiuma lett.

MNO
2008. 01. 11. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az épületben 126 diák helyezhető el, szobánként átlagban heten laknak – tudta meg a matrafured.hu Pásztor Józseftől, a polgármesteri hivatal intézményi és humán kapcsolatok igazgatójától. Ahhoz, hogy az alapvető higiénés és mentálhigiénés feltételeket biztosítani tudják, az intézményt fel kellett újítani, illetve át kellett alakítani. Ennek összköltsége 8,8 millió forint volt, ebből 5,7 millió forintért bútort vásároltak. Az átalakítási munkálatok 1,8 millióba, a kollégium teljes kifestése 1,2 millió forintba került.

Az új kollégiumban öt kollégiumi nevelőt, egy kollégiumvezetőt és egy gondnokot alkalmaznak. Éves szinten több mint 40 millió forintos állami normatíva fedezi a költségeket, sőt, pénzmaradvány keletkezik, amelyet a gyöngyösi képviselő-testület későbbi döntése szerint a kollégium fejlesztéséhez, komfortosításához vagy a Berze Nagy János Gimnázium támogatásának csökkentésére fordíthatnak.

(matrafured.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.