Tőkés az Európai Néppárt „erkölcsi szponzora” lehetne

Tőkés László nem érti, miért akadályozzák egyes demokrata pártiak az ő felvételét az Európai Néppártba – erről a református püspök sajtótájékoztatóján beszélt pénteken. Szilágyi Zsolt kabinetfőnök elmondta, hogy két másik frakcióból már megkeresték Tőkés Lászlót.

MNO
2008. 01. 11. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Néppártban még mindig nem született döntés Tőkés László felvételével kapcsolatban – közölte Tőkés László sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt kabinetfőnök.

Tőkés elmondta, hogy jelen pillanatban Traian Basescu térfelén van a labda, arra vár, hogy valljon színt, ugyanis a decemberi találkozójuk alkalmából megegyezettek értelmében továbbra sem érti, miért akadályozzák egyes demokrata párti politikusok az ő felvételét – olvasható a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott sajtóközleményben.

Szilágyi hozzátette, hogy két másik frakcióból már megkeresték Tőkést, következésképpen – fogalmazott Szilágyi – innen is visszaigazolódni látszik a Tőkés által megtestesített értékrend európaisága. Mint valaki meg is jegyezte Brüsszelben – idézte a kabinetfőnök – Tőkés az Európai Néppárt „erkölcsi szponzora” lehetne. Tőkés László elmondta továbbá, hogy a 2008-as évben érdembeni változást vár a magyar nemzetpolitikában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.