
origo.hu
Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak
Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton közölte: „Eltávozhatott a rendőrségről az a 12 éves román gyerek, aki késsel súlyos sérülést okozott egy 15 éves fiúnak a budapesti Blaha Lujza téren.”
Lényegében csak idő kérdése volt, hogy a lopás és rablás miatt többször előállított, tizenkét éves gyerek súlyos sérülést okozzon valakinek. Az erőszakos viselkedéséről ismert kamasz csütörtökön combon szúrt egy tizenöt éves fiút a fővárosi Blaha Lujza téren, hogy megszerezze mp3-as lejátszóját. Az artériás vérzése miatt életveszélybe került áldozatot a mentők az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, állapota kielégítő, néhány nap múlva hazamehet – tudtuk meg Sárváry András orvosigazgatótól.
– Délután fél öt körül odajött hozzám Krisztián, kért egy Fedél nélkül című újságot, hogy azzal koldulhasson, ekkor csapott le rá két rendőr – mondta el lapunknak egy Blaha Lujza téri hajléktalan. Később tudta meg, hogy késelés volt a villamosmegállóban, s a hírek szerint a fiú szúrt. Egy másik férfi hozzátette, hogy a körülbelül egy éve a téren élő gyerek még tőlük is rendszeresen lopott pénzt, ennivalót, de kizsebelte a járókelőket is.
Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kérdésünkre elmondta, a 12 éves támadót meghallgatták a VIII. kerületi rendőrök, ezután törvényes képviselőjével távozhatott a kapitányságról. Családját még keresi a rendőrség. A támadó gyermekkorú, ami kizárja büntethetőségét. Az eljárást ugyanakkor szakértők bevonásával lefolytatják, majd megszüntetik. A fiú előéletéről a sajtóügyeletes nem adott információt, ahogyan nem erősítette meg lapunk azon értesülését sem, hogy azonos lenne az Index hírportálon korábban közölt videofelvétel főszereplőjével. Ezt valószínűsíti viszont több óvatos nyilatkozat is.
Tafferner Éva, a BRFK sajtószóvivője annyit elárult, hogy a fiú nem ismeretlen a rendőrök előtt. Állami gondozott, egy fővárosi gyermekvédelmi intézmény lakója, ahonnan rendszeresen megszökik. Az Index videofelvételén szereplő cigány fiú azt állítja: szüleivel indult el Romániából vonaton, de elkeveredett, és Budapesten szállt le, azóta lopásból él. Kérkedve meséli, hogy a Városligetben és a Blaha Lujza téren percek alatt képes több százezer forintot is összeszedni, ha kell, erőszakkal. Időről időre beviszik ugyan az intézetbe, de onnan, mint mondja simán ki lehet szökni. Társával ő uralja az egész Blahát – teszi még hozzá.
Berta Hajnal–Urbán Péter
(Részletek a Magyar Nemzet 2008. január 12-i számában)
Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó
Borította a bilit Zelenszkij volt tanácsadója – ebből óriási botrány lesz
Élet a Marson – drámai bejelentést tett a kutató
Megérkezett Kína első reakciója, miután az USA lebombázta Irán nukleáris létesítményeit
Egyetlen dolgot kértek a magyar válogatott futballistái a miniszterelnöktől
Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Németh Balázs: Mégis mit gondolnak ezek a nyomorultak?
Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
Szimbolikus amerikai csapás, valós kockázatokkal
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.