Újabb korrupciógyanús földeladást vizsgáltatna a Magosz

Balkány, Nagykálló és Újfehértó után újabb korrupciógyanús, ezúttal Nyíregyháza környéki állami földeladás ügyében kezdeményezett vizsgálatot a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - közölte a szervezet igazgatója a szabolcsi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón szerdán.

MNO
2008. 01. 09. 14:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula elmondta: Nyíregyháza-Kőlaposon és Nyírtelek-Gyulatanyán, a volt tangazdasági földek közül a balkányi, a nagykállói és az újfehértói ügyletekből már ismert Agro City Zrt. vett földet, megelőzve a pályázaton az elővásárlási joggal rendelkező helyi földhasználókat. A Magosz a Nemzeti Föld Alap jogutódjánál, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél kezdeményezett vizsgálatot – tette hozzá. Budai Gyula a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a szervezet kezdeményezése alapján a balkányi földügyletnél – ahol a szocialista polgármester 74 éves, másutt lakó édesanyja jutott 214 hektár területhez – felfüggesztették a vásárlóval a szerződéskötést.

A balkányi volt állami gazdasági földet ugyanis egy nagykállói földterülettel együtt pályáztatták meg, s az utóbbi ellen az ottani önkormányzat, mint elővásárlási joggal rendelkező, a bírósághoz fordult, így az ügy befejezéséig a balkányi adás-vételi szerződést sem lehet megkötni. A nagykállói vásárló egyébként a nyíregyházi Agro City Zrt. volt, amely Újfehértón is az elővásárlási joggal rendelkező gazdálkodókkal szemben nyert. Budai Gyula megjegyezte: az újfehértói ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség rendelt el vizsgálatot, s a Magosz kezdeményezte, hogy az érintett Nemzeti Földalap, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőit is hallgassák meg tanúként.

Arról is tájékoztatott, hogy az egyik újfehértói gazdálkodó a bírósághoz fordult elővásárlási jogának érvényesítéséért. Vinnai Győző, a Fidesz nyíregyházi választókerületi elnöke elmondta: tudomásuk szerint Kőlaposon és Gyulatanyán az Agro City két felügyelőbizottsági tagja, illetve egyik részvényese vásárolhatott 150 hektár földet. A sajtótájékoztatón a kőlaposi földeket használó és pályázó őstermelők nevében Árva Sándor termelő azt kifogásolta, hogy vásárlási ajánlatuk után különböző hiánypótlásokat kértek tőlük, mint földbérlőktől, miközben a döntést meghozták az Agro City javára az illetékesek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.