Váczi János elmondta: a rajzon, maketten benyújtott pályázatok közül a Budapest Galéria szakemberei hétfőn választják ki azokat, amelyek felállíthatóak Budapesten. Ezt követően szerdán a Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére létrehozott testület választ a pályaművek közül. A Hegyvidéki Önkormányzat a két testület javaslata alapján hozza meg döntését, amelyet a kerület képviselő-testületének még jóvá kell hagynia. Az így kiválasztott tervhez kéri majd a kerület a fővárostól az építési engedélyt, s egyben a 2005 októberében ennek hiányában felállított turulszobor fennmaradási engedélyét is – tette hozzá a kabinetfőnök.
Az Alkotás útja, a Csörsz utca és a Győri út által határolt területre tervezett emlékmű felállítását Pokorni Zoltán kezdeményezte, így a jövőben a több mint két éve jogellenesen felállított turulszobor csak a XII. kerület második világháborúban elesett katonai áldozatainak állítana emléket. A Fővárosi Közgyűlés októberben elviekben egyetértett az új, polgári emlékmű felállításával, és határozott arról is, hogy a honvédelmi jelképként ma is használt turul a jövőben csak a katonai áldozatoknak állít emléket. A turulszobor fennmaradásához ugyanakkor továbbra sem járult hozzá, annak ellenére, hogy a szobor fennmaradását tiltó határozatokat a testület hatályon kívül helyezte.
A fővárosi hozzájárulás hiányában építési engedély nélkül felállított, és Mitnyan György akkori polgármester által 2005. október 22-én felavatott turulszobor ellen elsősorban a kerületi SZDSZ tiltakozott. Álláspontjuk szerint a II. világháború kerületi áldozatai emlékének ízléstelen a háború végnapjaiban szerintük szélsőjobboldali jelképpé silányodott turulmadárral emléket állítani. A szobor ügyében közigazgatási eljárás indult, bontási határozat is született, ezt azonban a kerület a bíróságon megtámadta.
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!