Zavar a bíróságon Csonka-ügyben

A Fővárosi Bíróság utasítására tavaly szeptemberben hétszer próbálták (sikertelenül) elővezetni a rendőrök Lendvai Ildikó börtönbüntetésre ítélt volt kampányfőnökét, Csonka Gábort. A dolog pikantériája, hogy a Fővárosi Bíróság néhány nappal korábban halasztást engedélyezett az elítélt exszocialistának. Csonka ellen azóta újabb elővezetési parancs van érvényben.

Magyar Nemzet
2008. 01. 04. 23:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos zavarokat okozott a Fővárosi Bíróságon (FB) Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető egykori kampányfőnökének, a hároméves börtönbüntetésre ítélt Csonka Gábornak az ügye. Lapunk ugyanis kiderítette: hiába kapott az FB-től egészségi állapota miatt tavaly szeptemberben három hónapos halasztást a börtönbe vonulás alól, néhány nappal később Csonka Gábor lakásánál mégis megjelent a rendőrség, és megpróbálta őt előállítani. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elővezetési parancs az FB-től érkezett. Összesen hétszer tértek vissza az egyenruhások az elítélt férfi tárnoki lakásához, de senki sem nyitott nekik ajtót, így az elővezetés meghiúsult.

Tehát miközben Csonkának tavaly december 19-ig jogerősen engedélyezte az FB, hogy egészségi állapota miatt (a szakértő szerint „pszichés megbetegedésben” szenved) ne kezdje meg büntetése letöltését, aközben szeptemberben ugyanennek a bíróságnak a döntésére mégis megpróbálták őt elővezetni. Az FB sajtóosztályán elismerték: a bíróság büntetés-végrehajtási csoportja azért adott ki tavaly szeptember 21-én elővezetési parancsot Csonka Gábor ellen, mert nem tudott az FB szeptember 17-én, tehát négy nappal korábban hozott végzéséről, amely engedélyezi a büntetés megkezdésének halasztását.

Ismeretes, Csonka ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában, ezért vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt tavaly nyáron elítélték. A férfi kétszer kért és kapott halasztást a börtönbe vonulás alól, de harmadszorra kérelmét elutasították, így december 19-én meg kellett volna jelennie a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben. Ezt ő elmulasztotta, így két nappal később az FB újabb (immár jogszerű) elővezetési parancsot adott ki. Más kérdés, hogy ezt a rendőrség még nem kapta meg.

Pilhál Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.