A Fidelitas az Oktatási Minisztérium előtt tiltakozott a tandíj ellen

A tandíj ellen tartott tiltakozó akciót a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) pénteken az Oktatási Minisztérium épülete előtt.

MNO
2008. 02. 22. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas ügyvezető alelnöke azt mondta, Gyurcsány Ferenc a tandíjjal azt üzeni a fiataloknak, hogy ha nem vagy gazdag szülők gyereke, akkor nem akarj továbbtanulni. Március 9-én mi fiatalok együtt állíthatjuk vissza azt a rendszert, amelyben nem a szülők pénztárcáján múlik a továbbtanulás, hanem a diákok szorgalmán és tehetségén – fogalmazott a politikus. Szerinte lassan olcsóbb lesz Németországban vagy Franciaországban tanulni, mint Magyarországon, hiszen például a franciáknál egy havi minimálbérből 5 és fél évi tandíjat lehet kifizetni, addig Magyarországon még egy félévi tandíj sem fizethető ki a minimálbérből.

Rétvári Bence, az IKSZ elnöke – aki nemrégiben a Fidesz-KDNP színeiben nyert országgyűlési mandátumot a XI. kerületi időközi választáson – arról beszélt, hogy a tandíj bevezetésével romlik a magyar oktatás színvonala, mert a költségtérítéses képzésekre jelenleg is rosszabb tanulmányi eredményekkel és kevesebb ponttal lehet bekerülni, mint az állami finanszírozású képzésekre, másrészt „külföldre üldözik” a legtehetségesebb diákokat. Mint mondta, a diákok fele most is fizet költségtérítést, de az ő képzésük nem lesz színvonalasabb ettől. Azt szeretnénk, ha minél többen szereznének diplomát, a másik oldal pedig azt akarja, hogy ezt minél drágábban tehessék meg a diákok – hangsúlyozta Rétvári Bence. A Fidelitas és az IKSZ „tandíj controll” feliratú, piros karszalagot viselő aktivistái a beszédek után szórólaposztási akcióba kezdtek: péntek délután a 4-6-os villamoson, a 7-es buszon, és a 3-as metrón utazóknak adnak „tanuló – félévi bérletet”, amelyen például az orvosi, a jogász- vagy a mérnökképzés féléves tandíjának összege szerepel. Csepregi Nándor, a Fidelitas kampányfőnöke azt mondta: a népszavazásig hátralévő időben Budapesten és vidéken egyaránt hasonló akciókkal akarják felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy szavazzanak igennel a tandíj eltörlésére március 9-én.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.