Akiben Gyurcsánynak nincs bizalma

Gyurcsány Ferenc újabb és újabb miniszteri posztok odaajándékozásában megnyilvánuló bizalma Draskovics Tibor iránt meglepő azoknak, akik olvasták Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvét. Abban ugyanis a jelenlegi kormányfő hosszan vall arról, miért rendült meg véglegesen a bizalma a volt pénzügyminiszterben. • Draskovics gondoskodna: „Rám van szükség ebben a funkcióban”

Magyar Nemzet
2008. 02. 14. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizalomvesztési történet akkor indult, amikor Medgyessy Péter 2004. nyár végi megpuccsolása után az új miniszterelnök az elődjétől „megörökölt” Draskovics sorsán morfondírozott. Mint a kötetben mondja: „A legnagyobb gondot ebben az időszakban a következő dolog jelenti. Draskovics Tiborról van szó. A pénzügyminisztériumi apparátusból közvetlenül is szerzek információkat, és azok sem nyugtatnak meg.” Kiderül, hogy a miniszter által ígért hiányprognózis irreális: „Egyre világosabb számomra, hogy ez a 4,6 százalékos hiány, ez nem tartható. Nekem itt nem mondanak igazat.” Végül – bár állítólag ott lapul Gy. F. zsebében az új miniszter neve – a helyén hagyja az őt átverő tárcavezetőt, mert sikerül rábeszélnie az 5,2 százalékos hiányadatra. Az év végi áfatörténet, vagyis az áfa-visszatérítések példátlan késleltetése után azonban véglegesen megvonja a bizalmát beosztottjától, akit lenézően „ez a fiú”-ként emleget. „Draskovics iránt tavaszra végképp megrendül a bizalmam. Az ő esetében ekkor már csak azt a pillanatot keresem, amikor kis veszteséggel el tudom engedni. Olyan ember kell, akiben teljesen megbízik a frakció. Tibor nem ilyen, tehát nincs mese, váltanom kell.”

Megyeri Dávid

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.