APEH: a revizorok rajta tartják a szemüket mindenen

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot – jelentette be a hivatal sajtótájékoztatóján Szikora János, az APEH elnöke.

MNO
2008. 02. 19. 13:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb bevételt tavaly is az áfaminimalizálók vizsgálata eredményezte, a 4613 vizsgálat 63,1 milliárd forint megállapítással zárult, míg a tavaly befejezett 11 095 vagyonosodási vizsgálat 42,7 milliárd forintot hozott az APEH konyhájára.

A revizorok az idén is rajta tartják a szemüket mindenen, amin eddig – derül ki a 2008. évi ellenőrzési irányelvekből. Vannak új ellenőrzési területek is, ilyen például a jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozások és a jövedelem- (nyereség-) minimum alatt vallók ellenőrzése, vagy a januártól hatályos áfatörvény betartásának vizsgálata.

Az idén ellenőrizendő főbb tevékenységi körök: kereskedelem és vendéglátás, húsfeldolgozó ágazat, baromfivertikum, e-kereskedelem, gabonavertikum, számítástechnikai alkatrészek forgalmazása. Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a gépjármű-kereskedelemmel, információtechnológiai szolgáltatással, állat-egészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozók is.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.