Balog: A mélyszegény cigányság utasítsa el a vizitdíjat és a tandíjat

A cigányság több mint 50 százaléka mélyszegénységben él, éppen ezért igen fontos, hogy a kisebbség integrációjához rendelkezésre álló európai uniós forrásokat Magyarország minél nagyobb arány használja fel – ezt az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke mondta pénteken Nyíregyházán, a nemzetiség helyzetével foglalkozó konferencián.

MNO
2008. 02. 29. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brüsszeli milliárdok minél nagyobb arányú lehívhatóságát jó pályázati programok készítésével és hatékony megvalósításával kell elérni – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Az ellenzéki politikus külön kitért a március 9-i népszavazásra, mivel szerinte a „reformnak nevezett egészségügyi és oktatási átalakítások” leginkább az amúgy is nehéz helyzetben lévő romákat sújtják majd, ezért arra kérte a konferencián részt vevőket, voksaikkal utasítsák el a vizit- és kórházi napidíj, valamint a tandíj bevezetését.

Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke prioritásként említette a képzést, a munkahelyteremtést és a lakhatási körülmények javítását.

Raduly József, a 100 Tagú Cigányzenekar alapítója a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az ő személyes életútja jó példa lehet a felemelkedéshez: annak idején fiatalként környezetétől minden segítséget megkapott a tanuláshoz, az előre lépéshez, s ezt tartotta a legfontosabbnak a jövőt illetően.

Balogh Artúr, a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetségének elnöke mindenekelőtt a romák foglalkoztatásának javítását szorgalmazta, mondván, a rendszeres munkajövedelem az alap a kiszolgáltatott helyzeten való változtatáshoz. A legnagyobb baj a munkanélküliség; Szabolcsban, ahol a lakosság mintegy 10 százaléka – 60 ezer ember – roma, 90 százalékos arányú az állástalanság a kisebbség tagjai között.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.