Betörtek a Fejér Megyei Hetilaphoz

Betörtek a Fejér Megyei Hetilap székesfehérvári szerkesztőségébe – közölte az újság felelős szerkesztője csütörtökön.

MNO
2008. 02. 28. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mészáros Attila elmondta: a betörést csütörtök reggel fedezték fel. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők két laptopot és némi készpénzt loptak el, a helyiségeket nem forgatták fel, sőt még az íróasztalon levő mobiltelefont sem vitték magukkal. A laptopokon több munkaanyag mellett a lap előfizetőinek egy részéről vezetett nyilvántartás is volt. „Félő, hogy a lopás következményeként olyan adatok kerültek ki és kerülhetnek nyilvánosságra, amelyek személyiségi jogokat sérthetnek” – mondta a felelős szerkesztő.

Mészáros Attila úgy fogalmazott: egyelőre kérdéses, hogy egyszerű betörésről van-e szó, vagy „esetleg az újság értékrendjét, politikai irányvonalát tekintve, politikai céllal tulajdonították el az adatokat”. A jelek arra utalnak, hogy célzott betörésről lehet szó – jegyezte meg. A betöréssel okozott anyagi kár mintegy négyszázezer forintot tesz ki. A szerkesztőség feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben folyik a nyomozás. A Fejér Megyei Hetilap Széles Gábor médiaérdekeltségéhez tartozik. Előbb napilapként jelent meg, néhány hónapja hetilapként kerül az olvasókhoz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.