Bizonytalan közlekedés országszerte – a MÁV sztrájktörőket alkalmaz

Országszerte változó intenzitással folytatódik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés – közölte hétfőn reggel Gelencsér László, a VDSZSZ vezető ügyvivője.

MNO
2008. 02. 25. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MÁV Zrt. adatai alapján hétfőn hajnalban a vasúthálózaton a személyvonatok mintegy fele, 160 közlekedett, és 151 tehervonat járt. Közlésük szerint mindezek mellett a február 25-én, hétfőn 0.00 órától folytatódó vasutassztrájk miatt a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan, kényszerű késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.

Gelencsér László elmondta, hogy nagyon nagy a nyomás a sztrájkolókon, sok helyütt sztrájktörőkkel váltják le őket, olyan, gyakorlattal nem, de vizsgával rendelkező kollégákkal, akik valamelyest pótolni tudják őket. Közlése szerint Szombathely térségében vegyes a sztrájkban való részvétel, néhány vonat közlekedik onnan, eljön Budapest irányába. Celldömölkön erős a sztrájk, ott valószínűleg el fognak akadni a szerelvények. Pécs körzetében sztrájktörőkkel váltották le a sztrájkoló forgalmistákat, vonat-előkészítőket. Kaposváron tart a munkabeszüntetés, de Dombóváron is sztrájktörőket vetettek be. Székesfehérváron a VDSZSZ-hez tartozó vasutasok többsége sztrájkol, tart a küzdelem a sztrájktörőkkel, akikkel a forgalomirányítókat le akarják váltani.

Budapesten a Keleti pályaudvar nem indít és nem is fogad vonatokat, ezzel szemben a Déli pályaudvaron – a forgalmi iroda tájékoztatása szerint – a szerelvények mintegy 80 százaléka jár hétfőn reggel. A Keleti pályaudvaron az információs ablaknál arról tájékoztatták az MTI helyszíni tudósítóját, hogy a sztrájk kezdete óta egy szerelvény sem érkezett, illetve egyet sem indítottak, az utasokat a Volán járataihoz irányítják. A pályaudvaron mindössze két pénztár üzemel. Ezzel szemben a Déli pályaudvaron, ahol a vonatok mintegy 80 százaléka közlekedik, nagy az utasforgalom. A Nyugati pályaudvaron a megszokottnál kisebb a forgalom, az MTI helyszíni tudósítója egy reggel 6 óra előtt Vácról érkező, majd visszainduló szerelvényről számolt be. A Nyugatiban egy újságárus azt mondta, a hetek óta tartó sztrájksorozat miatt mintegy 350 ezer forint bevételtől esett el.

A Budapest–Vác és a Budapest–Veresegyház közötti vonalon járnak majd a vonatok egy-két óránként, illetve az esztergomi vonalon is. Menetrendszerű volt a forgalom hétfőn reggel az egri vasútállomáson, a távirati iroda tudósítója a helyszínen semmilyen jelét nem tapasztalta az újraindított vasutassztrájknak.

Szegeden tart a sztrájk, de a MÁV buszokat állított be, hogy azokon valameddig elvigye az utasokat, ott vonatra tegye őket, majd Budapest előtt újra buszokra ültetve át juttassa el a célállomásra őket. Szeged és Kiskundorozsma között vonatpótló buszok, Kiskundorozsmától vonatok szállítják az utasokat. A Kelebia-vonalon is működik a vasút. Dombóváron és Kaposváron, valamint Pécs térségében sztrájkolnak, itt akadozhat a közlekedés.

Pusztaszabolcsról és Dunaújvárosról egy-egy Flirt szerelvény jön Budapestre. Budapest és Székesfehérvár, továbbá a Budapest–Újszász, illetve a Budapest–Cegléd közötti vonalon biztosított lesz az eljutás óránként. Miskolcon vegyes a kép, egy-két egykocsis szerelvényt elindítottak. Mivel a váltások most indultak, még lesznek munkabeszüntetések – mondta el a VDSZSZ vezető ügyvivője.

A vasutassztrájk hétfő reggelig kisebb fennakadásokat okozott Komárom-Esztergom megyében; csupán néhány vonat maradt ki, a közlekedő szerelvények menetrend szerint járnak – mondta a VDSZSZ helyi ügyvivője. „Fél nyolctól lép szolgálatba a nappalos műszak, ahonnan a többség csatlakozott a sztrájkhoz, ezzel nagyobb járatkimaradások várhatók” – tette hozzá Vass István.

Felemás képet mutatott hétfőn reggel a debreceni vasútállomás: ezúttal sokkal többen voltak a pályaudvaron, mint a korábbi sztrájkok idején, az utasok közül sokan nem értesültek a sztrájk folytatásáról. A debreceni vasútállomás összes jegypénztára nyitva volt, a pénztárosok ezúttal nem csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. Szabó Mónika, a VDSZSZ területi vezetője, ügyvivőhelyettes szerint a pénztárban dolgozókat megfenyegették, s ennek hatására vették fel a munkát. A debreceni pályaudvarról egyébként több BZ-motorvonat is elindult hétfőn reggel, többek között Püspökladányba, Nyíregyházára, Tiszalökre, Füzesabonyba, Nagykerekibe és Nyírábrányba. A VDSZSZ területi vezetői szerint ezeket a vonatokat szolgálati főnökök vezetik, akik álláspontjuk szerint sztrájktörők. A jegyvizsgálók, vonatvezetők és a kocsivizsgálók 100 százaléka, a műszaki dolgozóknak pedig többsége részt vesz a munkabeszüntetésben Debrecen térségében.

A szekszárdi vasútállomáson népes, főként diákokból álló utazóközönség gyülekezett hétfőn kora reggel az MTI tudósítójának jelentése szerint. A hajnali vonatok ugyan kimaradtak, Bátaszék és Sárbogárd felől is, de rendben elment az InterPici, és a 7.20-as személyvonat is időben érkezett Bajáról. A hangosbemondó tájékoztatása szerint Budapestig közlekedik. A tájékoztatás szerint a Budapest felől érkező személyvonat várhatóan 80 percet késik. A Gemenc Volán forgalmi irodájában azt a tájékoztatást adták az MTI tudósítójának, hogy a vonatjegyeket nem, de a MÁV-bérleteket a megegyező szakaszokon elfogadják az autóbuszokon.

Nagykanizsán járnak a vonatok, némi késéssel ugyan, de meg is érkeztek éjféltől az ide tartó szerelvények – tudta meg a távirati iroda tudósítója a vasútállomáson. A vasutasok közül csak nagyon kevesen sztrájkolnak, egyes információk szerint talán a dolgozók egy-két százaléka. Ennek az is oka lehet, hogy VDSZSZ-tag csak kevés van ezen a csomóponton. A korábbiakkal ellentétben most a kocsivizsgálók sem szüntették be a munkát. Éjfél óta minden vonat elindult Nagykanizsáról, az érkező szerelvények közül csak Szombathely irányából voltak késések. Ezúttal az utasok sem pártoltak el nagy számban a vonatközlekedéstől: az érkező és az induló szerelvényeken egyaránt több utazó volt, mint a korábbi sztrájkok idején.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.