Büntették a köztévét a Népszava miatt

Félmilliós bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót a médiahatóság, mert a Nap-kelte egyik interjújának felkonferálása során szerintük indokolatlanul mutatták a Népszava fejlécét a képernyőn.

MNO
2008. 02. 14. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A határozat szerint a tavaly november 13-i adásban indokolatlanul mutatták 38 másodpercen át a napilap fejlécét, miközben kérdést tett fel Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőnek a riporter.

„A műsorvezető nem a lapból idézett, azt csak a kezében tartotta. Az országos napilap fejléce a beszélgetés teljes időtartama alatt látható volt” – áll az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) döntésében, amely szerint „a periodika címe a felvezető egész időtartama alatt látható volt, és az a beszélgetés tárgyával, annak tartalmával semmiféle kapcsolatot nem mutatott”.

A határozat szerint „a termék közismertsége okán a megjelenítés alkalmas volt a fogyasztásra való igény felkeltésére”; hivatkoznak egyben a Fővárosi Ítélőtábla egy döntésére, amelyik a szponzorfal előtt készített interjúval kapcsolatban megállapította, hogy „a perbeli logók mindegyike konkrét termékkel, szolgáltatással azonosítható be, így látványa az adott vállalkozás termékeire, szolgáltatásaira irányítja a nézők figyelmét”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.