Draskovics gondoskodna: „Rám van szükség ebben a funkcióban”

Draskovics Tibor számít Juhász Gábor államtitkár tevékenységére, a minisztériumban pillanatnyilag nem tervez sem személyi, sem szervezeti változást. A kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter erről a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszélt.

MNO
2008. 02. 13. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Most nem tervezek változtatást” – mondta a politikus a távirati iroda azon kérdésére, várhatók-e személyi és szervezeti változások az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM). Draskovics Tibor ugyanakkor hozzátette: később lehetnek „kisebb korrekciók”, de az IRM minden munkatársára számít.

A IRM jövőbeni vezetője jelezte: Juhász Gábor munkájára elsősorban a rendészeti területen számít. A sajtótájékoztatón a politikus elmondta: legfontosabb feladatának a közigazgatás fejlesztését és modernizációját, a deregulációt, a versenyképességet, a büntető törvénykönyv új értékekkel történő bővítését tartja, a rendőrségtől pedig azt várja, hogy „ne hagyjon szó nélkül egyetlen szabálytalanságot sem”, illetve minden rendelkezésre álló eszközzel lépjen fel az országgyűlési képviselőket ért fenyegetések ellen.

A rendőrséggel kapcsolatban Draskovics Tibor kitért arra: számít a rendőri vezetők munkájára, és gondoskodni szeretne mindazokról, akiket munkájuk közben támadás, sérelem ért, legyenek azok bírók, rendőrök vagy bárki más. Arra a kérdésre, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc a személyével kapcsolatban, Draskovics Tibor úgy válaszolt: határozottabb, következetesebb fellépést vár a kormányfő a jogérvényesítés és a jogvédelem terén. A kijelölt igazságügy-miniszter hozzátette, a miniszterelnök szerint „rám van szükség ebben a funkcióban”. Ehhez a témához kötődött az a kérdés, mi a véleménye arról, hogy Gyurcsány Ferenc előző kormányában leváltotta a pénzügyminiszteri tisztségről, most pedig egy másik tárca élére kezdeményezi kinevezését.

Draskovics Tibor úgy válaszolt, ezt a miniszterelnöknek kell eldöntenie. A sajtótájékoztatón arról is kérdezték Draskovics Tibort, hogy a Magyar Gárdával szemben milyen fellépést várnak el tőle. A politikus azt mondta: a szervezettel szemben nem lehet kormányzati intézkedést tenni, a kérdésben az ügyészségnek és a bíróságnak van hatásköre. Az MTI megkérdezte, hogy a gyülekezési törvény korábban tervbe vett esetleges módosítását illetően milyen elképzelései vannak a kijelölt miniszternek. Draskovics Tibor azt mondta, sem lehetőségét, sem szükségét nem látja a jogszabály változtatásának. Mint hozzátette, a gyülekezési törvény módosításához politikai konszenzusra lenne szükség, de ez jelenleg nincs meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.