Egészségügyi „deform”: kétszer annyian tartják rossznak, mint jónak

Bár a lakosság 94 százaléka hallott arról, hogy a kormány az egészségbiztosítás átalakítását tervezi, bő egy héttel az államfői vétó miatt megismételt parlamenti szavazás előtt inkább a félelmek, semmint a pontos ismeretek motiválták az ezzel kapcsolatos véleményeket – derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG megbízásából készített.

MNO
2008. 02. 13. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok többsége csak azt tudta felidézni, hogy a kormány valamilyen többpénztáras vagy több-biztosítós rendszer bevezetését tervezi, egyéb részletek csak nagyon keveseknek jutottak eszébe – olvasható a távirati irodához szerdán eljuttatott közleményből. A felmérés szerint a lakosság 62 százaléka úgy tudja, hogy az új rendszerben mindenki biztosított marad, akinek eddig volt társadalombiztosítása, míg 27 százalék szerint csak azoknak lesz biztosításuk, akik meg tudják azt fizetni.

A Medián magánbefektetők jövőbeli szerepét firtató kérdésére nagyjából ugyanannyian mondták azt, hogy a magánbefektetők – a törvény betűjének megfelelően – csak bizonyos feltételekkel és csak kisebbségi tulajdonosként vállalhatnak szerepet, mint ahányan azt, hogy az üzleti biztosítók fogják átvenni a társadalombiztosítás szerepét.

Száz emberből csupán egy válaszolta azt, hogy teljes mértékben ismeri a kormány egészségbiztosítással kapcsolatos reformterveit, és csak kevesebb mint minden negyedik volt nagyjából tisztában a pénztártörvénnyel kapcsolatban – mutatott rá a közvélemény-kutató intézet. Csaknem kétszer annyian vannak azok, akik szerint a biztosítási reform káros hatással lesz az egészségügyi ellátásra, mint akik szerint javítani fog rajta; a kormánypárti szavazók bizakodóbbak.

A magukat tájékozottnak mondók csak „egy hajszállal” többen várnak pozitív hatást a reformtól, mint akik negatív fejleményektől tartanak, míg a kevésbé vagy egyáltalán nem tájékozottak körében az utóbbiak vannak jókora többségben – áll a felmérésben. A biztosítási reformmal szembeni félelmek ellenére a többség nem lelkesedett a Fidesz – a parlamentben hétfőn leszavazott – törvénymegerősítő népszavazási kezdeményezésért. Minden második megkérdezett és minden harmadik ellenzéki szavazó inkább azzal a véleménnyel értett egyet, hogy az ország kormányozhatatlanná válásához vezetne, ha minden törvényt népszavazással kellene megerősíteni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.