Fehér poros borítékot kapott az MSZP miskolci irodája

Fehér port tartalmazó borítékot kapott szerdán a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci irodája, gyalázkodó levéllel együtt – tudatta közleményben Káli Sándor, az MSZP városi elnöke.

MNO
2008. 02. 20. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amitől régóta tartottunk, szerdán megtörtént: az MSZP miskolci irodájába is érkezett egy ismeretlen, fehér port tartalmazó, gyalázkodó levél – közölte Káli Sándor. Mint mondta, az MSZP miskolci elnöksége mélységesen elítéli, sőt „gyáva tettként értékeli azt, ha valaki politikai nézeteit névtelenül, hitvány eszközök segítségével próbálja kifejezni, politikai ellenfeleit – nem pedig ellenségeit! – megfélemlíteni, s nem meggyőzni próbálja.” Káli Sándor közlése szerint a fehér port tartalmazó levelet átadták a rendőrségnek, „az ügy kivizsgálása rájuk tartozik”.

A történtek ellenére természetesen továbbra is folytatjuk munkánkat, bízunk abban, hogy – mint minden normálisan működő demokratikus országban – Magyarországon is a választásokkor mondanak majd véleményt az eddigi politikánkról az emberek, s nem gyalázkodó levelekkel, a megfélemlítés eszközeivel próbálnak meg bennünket meghátrálásra késztetni – tette hozzá az MSZP miskolci elnöke. Az utóbbi időben már több MSZP-s politikus kapott fehér port tartalmazó levelet, az ügyben zaklatás miatt indult nyomozás.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.