Fidesz: 2020-ra félmillió embernek nem lesz nyugdíja

A Fidesz szerint 2013 és 2020 között 300-500 ezer olyan idős ember lehet, akinek nem lesz vagy nagyon kevés lesz a nyugdíja – erről Iván László, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 02. 23. 11:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus szerint ez a veszély az 1945 és 1959 között születetteket fenyegeti, a kormánynak azonban nincs erre a kritikus helyzetre megoldási javaslata. Mint mondta, a nyugdíjasok között eddig is nagy volt a szegénység, a konvergenciaprogramban foglalt megszorításoknak az egyik legnagyobb vesztese a nyugdíjas-társadalom volt.

Iván László arról is beszélt, hogy a 2008. január 1-jétől nyugdíjba vonulóknak az új nyugdíjszámítási módszer 14-15 százalékos veszteséget jelent, és emellett a kormány a nyugdíj mellett végzett munkát is megadóztatja. Hozzátette: a vizitdíj és a kórházi napidíj is nagyobb terhet jelent a nyugdíjasok számára, hiszen a krónikus betegségekben szenvedő időseknek többször kell kivizsgálásra menni, vagyis többször kell kifizetni a 300 forintot.

Csákabonyi Balázs szocialista országgyűlési képviselő erre reagálva közölte: a kormánynak van elképzelése arról, hogy megoldja és enyhítse ezeket a problémákat. A konkrét javaslatok hamarosan meg fognak születni – tette hozzá. Csákabonyi Balázs elmondta: igaz, hogy a jövőben lesznek eltérések, az új megállapítási szabályok kedvezőtlenebbek lesznek, de korántsem ilyen mértékben – tette hozzá a szocialista politikus.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.