Ács Tibor, a katonai ügyészség szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a három gyanúsított egyike Gergényi lenne, és a másik két gyanúsított kilétét sem fedte fel a személyiségi jogok védelmére hivatkozva. Közölte, hogy az egyik volt rendőri vezetőt hat rendbeli, két egykori kollégáját pedig egy-egy rendbeli szolgálati visszaélés vétségével gyanúsítják.
A szóvivő hozzátette: mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, így a Katonai Főügyészség vizsgálja majd ki, hogy alapos volt-e ez a nyomozati lépés. Bár információink szerint a nyomozás határideje ma jár le, a Budapesti Katonai Ügyészség addig nem emelhet vádat, amíg felettes szerve el nem bírálja a panaszt.
Gergényi ellen egy állásából elbocsátott rendőr, Rónyai Péter tett feljelentést még tavaly májusban. Az ügy előzménye, hogy a BRFK akciócsoportjának főtörzszászlósát súlyos testi sértés gyanújával büntetőeljárás alá vonták 2003 novemberében, és ezzel egyidejűleg a rendőrség belső vizsgálatot indított ellene. Az etikai bizottság úgy határozott, hogy Rónyai méltatlanná vált a hivatásos szolgálatra, ezért három héttel később leszerelték. Azonban a munkaügyi bíróság 2006. november 10-én jogerősen úgy döntött, hogy Rónyai Pétert jogellenesen bocsátották el, és azt csak azután tehették volna meg, hogy a bíróság jogerősen elmarasztalja őt a súlyos testi sértés miatt.
Ehhez képest Rónyait nemhogy nem marasztalták el, hanem 2007 januárjában jogerősen fölmentették a vád alól. A Gergényi Péter vezette BRFK fél évig nem vett tudomást a munkaügyi bíróság jogerős ítéletéről, és Rónyait nem helyezte vissza az állományba. Tavaly május 23-án végül visszavették, de egy nappal később indokolás nélkül áthelyezték fogdaőrnek, amelyért mintegy 30 ezer forinttal kevesebb fizetség jár. A BRFK akciócsoportjának korábbi járőrvezetője lapunknak elmondta: ezt az intézkedést megalázónak és méltatlannak ítélte, ezért feljelentette Gergényi Pétert. Azonban Rónyai mellett hét másik rendőrrel is hasonló stílusban jártak el Gergényiék: a munkaügyi bíróság jogerős ítéletét sokáig semmibe vették, majd miután visszavették, egyből le is fokozták őket, méghozzá indokolás nélkül. A Budapesti Katonai Ügyészség a nyolc rendőr ügyét összevonta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!