Ha adócsökkentésről beszél a kormány, abból emelés lesz

Március 6-tól indul a társadalmi vita a miniszterelnök által ismertetett adó- és járulékcsökkentési javaslatokról – mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint az utóbbi években akárhányszor adócsökkentésről beszéltek a kormánypártok, adóemelés lett a vége.

MNO
2008. 02. 28. 13:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Négy nagy régióban a kamarák, a vállalkozások, az önkormányzatok, az érdekképviseletek és a civil szervezetek képviselőivel konzultálunk a Gyurcsány Ferenc kormányfő által ismertetett három javaslatról, amelyek közül az MSZP a járulékközpontú adóváltozást támogatja – közölte a kormánypárti politikus. Tukacs István kitért arra, hogy az MSZP-frakció szerint valószínűleg nem elég a kis- és a középvállalkozások segítésére az adócsökkentés, további támogatásokra is szükség van.

Elmondta: az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közzé fogja tenni azt a programot, amely a mikro- és a kisvállalkozások részére hatmillió forint értékben nyújt segítséget vissza nem térítendő támogatás formájában. Az MSZP-s képviselő szerint ezek a vállalkozások gyakran hitelképtelenek, mert nincs megfelelő fedezetük. Ezért van olyan elképzelés, hogy az állam adna 100 millió forintig garanciát a kis- és a mikrovállalkozásoknak. Tukacs István azt mondta, nem ez a két intézkedés segíthet majd, de ilyen típusú intézkedésekről lesz szó.

A politikus ismertette a három javaslatot, az úgynevezett szuperbruttósítást, a személyi jövedelemadó (szja) csökkentésére vonatkozó elképzelést, illetve a munkáltatók járulékterheit csökkentő javaslatot. Tukacs István „a szocialisták által legkedveltebb” javaslatról, a járulékcsökkentésről közölte: célja, hogy minden vállalkozásnál a legrosszabbul kereső tíz foglalkoztatott esetében egyharmadával csökkenjenek a járulékterhek. Hozzátette: a tételes egészségügyi hozzájárulást (jelenleg 1950 forint) két év alatt eltörlik.

A képviselő megjegyezte: a javaslathoz kapcsolódik a 47 hátrányos helyzetű kistérséget segítő Start-régió program, ami azt jelenti, hogy a térségben vállalkozást alapítók három évig járulék- és adóterhek nélkül működhetnek. Kitért arra, hogy a négyszázalékos különadót két lépésben szüntetnék meg. Megismételte, hogy jövőre 200-250 milliárd forint lesz adó- és járulékcsökkentésre. Szerinte sokan vitatják az összeg nagyságát. Mint mondta, a költségvetés hatvan százaléka jóléti kiadás, és további járulékcsökkentésre fordítható forrást csak innen lehetne elvenni. Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta: frakciója nem nyirbál meg szociális és jóléti juttatásokat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.