Horváth Béla: A kommunisták ma is köztünk vannak

A kommunizmus áldozataira emlékeztek mintegy ötvenen hétfőn Debrecenben, Melocco Miklós 1956-os szobránál. A Fidesz, a Pofosz és a Nagy Imre Társaság helyi csoportjai által szervezett ünnepségnek az a Horváth Béla volt a szónoka, aki 2000 februárjában kisgazda országgyűlési képviselőként kezdeményezte a kommunizmus áldozatainak emléknapja törvénybe iktatását.

MNO
2008. 02. 25. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyász egyetemessége és a nemzeti megbékélés érdekében szükséges, hogy a túlélők és a felnövekvő új magyar generáció megemlékezzen a kommunizmus áldozatairól, akiknek a számát a világban mintegy százmillióra becsülik – mondta Horváth Béla. A szónok idézte Margaret Thatcher angol konzervatív miniszterelnököt, aki azt mondta: „a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik”. E gondolatot folytatva Horváth Béla utalt a kommunisták átváltozásaira, akik – szavai szerint – ma is itt vannak közöttünk.

„Vannak ifjú kommunisták, akik beköltöznek a budai Szemlőhegyi úti villába (...), vannak ifjú kommunisták, akik furfangos módon balatoni, vízparti házhoz jutnak (...), szép számmal vannak ifjú kommunisták, akik ma már államtitkárok, miniszterek, bankvezetők, topmenedzserek (...), a nemzeti vagyon széthordásakor azonnal megjelenő keljfeljancsik” – mondta Horváth Béla a debreceni megemlékezésen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.