Kockázatalapú cukorbetegszűrés indul

Kockázatalapú cukorbetegszűrést indít márciusban a Magyar Diabétesz Társaság – mondta a társaság elnöke szerdán, Budapesten.

MNO
2008. 02. 27. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kérdőíves kikérdezés alapján felmérik azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik – bár nem tudnak róla – de már cukorbetegek, vagy a betegség „előszobájában” járnak – közölte Winkler Gábor sajtótájékoztatón. A kérdőív kiértékelése pontrendszer alapján történik, és akinek a válaszai alapján tizenegy pont feletti értéket meghaladó eredmény születik, azokat laboratóriumi vizsgálatra küldik. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója elmondta: ez a vizsgálat arra szolgál, hogy viszonylag olcsó és egyszerű eljárással felmérjék azokat, akik betegek lehetnek, és a költségesebb laboratóriumi vizsgálatokat már csak náluk kelljen elvégezni.

A programba kezdetben 50-70 háziorvos kapcsolódik be, de a szakember reméli, ha beválik a kérdőíves kockázatfelmérés, országossá terjesztik ki azt. Elhangzott az is, hogy a megfelelő adatmennyiséghez a felnőtteknél ötezer, gyermekeknél pedig ötszáz kikérdezésére van szükség. Winkler Gábor hozzátette: Magyarországon nincs pontos adat a cukorbetegekről, azonban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerforgalmazási adataiból kitűnik, hogy a cukorbetegek száma folyamatosan emelkedik. A nem diagnosztizált és nem kezelt betegség szövődményei komoly egészségkárosodáshoz – többek között vaksághoz, veseelégtelenséghez – vezetnek. Barkai László, a diabétesz társaság főtitkára hozzátette: a cukorbetegség napjainkra már nem a felnőtteket és az idősebb korúakat sújtja, egyre gyakrabban fordul elő gyerekeknél is. A kérdőíves kockázatalapú felmérést az Egészségügyi Tudományos Tanács jóváhagyta, a szükséges pénzügyi hátteret a 77 Elektronika Kft. biztosítja. A normális vércukorszint éhgyomorra mért értéke 3,6-4,5 mmol/liter, de 6 mmol/literig elfogadható, az étkezési után két órával mért értéke a vércukorszintnek 7,8 mmol/literig nevezhető normálisnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.