Kormányzati negyed: júliusig el kell számolni

A pénzügyminiszternek június 30-ig tételesen el kell számolnia a Kormányzati Negyed projekt előkészítésére fordított pénzzel, év végéig pedig javaslatot kell tennie a terület hasznosítására - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

MNO
2008. 02. 29. 20:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyminiszterre rótt feladatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján kell elvégeznie, Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a munkát az MNV Zrt. egyszemélyes társasága végzi majd, amelynek az ügyvezetője a korábbi projektiroda vezető Görözdi György.

A hasznosításra tett javaslatnak nem csak a szűken vett kormányzati negyed területre kell kiterjednie. A határozat a Nyugati tér-Teréz körút – Podmaniczky utca – Dózsa György út-Vágány utca vonala-Ferdinánd híd-Westend City Center-Váci út-Nyugati tér által határolt területet jelöli meg olyannak, amelynek hasznosítására év végéig javaslatot vár a pénzügyminisztertől, az MNV Zrt. útján. Az előkészítésbe be kell vonni az önkormányzatokat, továbbá a gazdasági és közlekedési miniszter közreműködésével javaslatot kell tenni a Nyugat pályaudvar rekonstrukciójára, bele értve annak költségét és finanszírozását is.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.