MDF: Kettős beszédet alkalmazott Orbán Viktor

A Fidesz elnöke kettős beszédet alkalmazott, akár a nemek, akár az igenek mellett is tudott volna érvelni – értékelte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője Orbán Viktor beszédét.

MNO
2008. 02. 13. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Orbán Viktor az MDF megítélése szerint ugyanezzel a beszéddel akár a három nem mellett is érvelhetett volna. Ez is azt bizonyítja, hogy a két mamutpártnál megszűnt a szavak értelme, és maradt a puszta hatalmi harc” – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs. Orbán Viktor csak egy mondatban foglalkozott pártja tavalyi programjával, ami az MDF-hez hasonló konzervatívok számára értékelhető lett volna – tette hozzá. Tavaly az MDF populistának tekintette Orbán Viktor évértékelőjét.

Arra a kérdésre, hogy most is így látják-e, Kerék-Bárczy Szabolcs elmondta: a Fidesz elnöke kettős beszédet alkalmazott, akár a nemek, akár az igenek mellett is tudott volna érvelni. Az MDF már 2005-ben is a hatalmi harc részének tekintette Orbán Viktor beszédét. Orbán Viktor szerdán este tizedszer értékelte az előző év eseményeit. A pártelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelőt a Vigadóban; most a SYMA csarnokban mondta el beszédét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.