Megállapodtak – emelt kilométerdíjat kapnak a betegszállítók

Megállapodtak a betegszállítás idei évi finanszírozásáról az érintett szervezetek pénteken az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP). Erre a célra 2008-ban 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészségbiztosítási Alapban.

MNO
2008. 02. 29. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körösi László, az OEP főosztályvezető-helyettese a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi 88 forint/kilométer díjat 100 forint/kilométerre emelték. Hozzátette: az év eleji nehézségek is rendeződtek. A mentés és betegszállítás januári szétválasztása sikerrel vizsgázott, mindenki alkalmazkodott az új rendszerhez – tette hozzá.

Bíró Ferenc, az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) elnöke úgy fogalmazott, hogy „nagy kő esett le a szívünkről”, és ezzel az emelt kilométerpénzzel már el tudják látni feladatukat. Kiemelte: a magánszolgáltatók irányítási rendszere is jól működik, az ország minden táján elérhetők és megtalálják őket, azonban az irányítási költségek növelése indokolt lenne, és ez ügyben még szeretnének tárgyalni az Egészségügyi Minisztériummal.

A mentés és a betegszállítás januári szétválásával a finanszírozás is szétvált az Egészségbiztosítási Alapon belül, a betegszállításért ugyanakkor most sem kell fizetnie az állampolgároknak, hiszen az megmarad a társadalombiztosítási finanszírozásban. Az életmentést, az úgynevezett utcai mentést, a súlyos állapotú betegek szállítását továbbra is a mentőszolgálat végzi, az OBSZ a betegkísérőt, vagy még azt sem igénylő szállításokat végzi.

Az Országos Betegszállító Szolgálat tavaly augusztusban alakult. Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke a megalakuláskor elmondta: 450 járművel látják el országosan a betegszállítási feladatokat. Az egészségügyi kormányzat 2006 nyarán döntött arról, hogy fokozatosan szétválasztja a sürgősségi mentést és a betegszállítási feladatokat. A két feladat elválasztásával a cél az volt, hogy az állami pénzek döntő részét a sürgősségi mentés fejlesztésére lehessen fordítani.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.