Meghátráltak a fiatal rabbik – nem szakad a rabbitestület

Bár a zsidó közösség belső fórumain megjelent az a feltételezés, hogy kettészakad a neológ rabbiság, ez egy utóbb megkötött alku következtében mégsem történt meg – tudtuk meg.

Magyar Nemzet
2008. 02. 29. 23:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint napokkal ezelőtt megírtuk, a tizenöt fős neológ rabbitestület öt fiatal tagja önálló rabbinikus bíróságot állított fel, megnyerve ehhez az európai konzervatív (a hazai neológhoz közeli) zsidó irányzat támogatását. E hét elején azonban Zoltai Gusztáv, a neológ dominanciájú Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója saját irodájában találkozót kezdeményezett a zendülő rabbikkal – többek között az újbudai Radnóti Zoltánnal és a Nagyfuvaros utcai Darvas Istvánnal –, akik végül letettek a platform életbeléptetéséről.

Ha a rabbiság kétpólusúvá vált volna, elképzelhető, hogy a neológ rabbik lázadói, illetve retrográdjai (a Szombat zsidó kulturális hetilap kategorizálta így a táborokat) többé nem fogadták volna el egymás döntéseit. Ilyen döntés például, hogy ki térhet be a zsidó felekezetbe. Ugyanis a zsidó származásúak új nemzedékének most csak egy töredéke tagja valamely hitközségnek, holott újabban nem kevesen kívánják fölvenni e vallási köteléket.

Úgy tudjuk, a neológ rabbiságon belüli huzavona mélyebb értelemben arról is szól, hogy a fiatalabb zsidó hittanítók nem tartják szalonképesnek a kádári örökséget hordozó Mazsihisz-vezetést, amelynek azonban lekötelezettje a teljes rabbikar. A helyzetet jól példázza, hogy a neológ rabbik egyszemélyi munkáltatója a hitközségek szövetségének ügyvezető igazgatója, a pártállam idején munkásőr Zoltai Gusztáv.

Megtudtuk: utóbbi szobájában olyan kiegyezés történt, hogy – cserébe a külön rabbinikus bíróság ejtésért – a rabbiság Deutsch Róbert nevével fémjelzett vezetése jobban bevonná a döntések előkészítésébe a fiatal rabbikat.

Joó István

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.