Mindent bevetnek: a népszavazás előtt osztják a 13. havi nyugdíjat

Budapesten március 6-án, más településeken pedig március 11-én kezdi meg a nyugellátások, valamint az arra jogosultakat megillető tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetését a Magyar Posta Zrt.

MNO
2008. 02. 29. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosban és a nagy városokban március 6-án, más településeken pedig március 11-én kezdi meg a nyugellátások, valamint az arra jogosultakat megillető tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetését a Magyar Posta Zrt. – közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A közlemény szerint a bankszámlával rendelkező nyugdíjasok esetében a kifizetésekre március 10-én kerül sor. Ennek megfelelően a banki jóváírás időpontja március 12. lesz.

A szaktárca közleményében az olvasható, hogy az érintettek a postai utalvány toldatán, banki utalás esetén pedig levélben tájékoztatást kapnak az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében végrehajtott intézkedésekről.

Tavaly március 8-án kezdték el utalni a havi rendes nyugellátást a bankszámlával rendelkezőknek. A 13. havi nyugdíj felének utalása egy nappal később történt, a banki jóváírás után március 12-én jelent meg a pénz a számlákon. A posta által kézbesített nyugdíjak az átfutási idő miatt csak jóval később jutottak el rendeltetési helyükre.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.