időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Népesedési lejtmenet – 7 százalékkal többen haltak meg

MNO
2008.02.25. 09:18

Tavaly kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon, mint az ezt megelőző esztendőben, 2,3 százalékkal kevesebb újszülött jött a világra. A nyári hónapokban pedig majdnem 7 százalékkal nőtt a halálozás. A népesség becsült lélekszáma 10,045 millió volt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiban.

Az előzetes adatok 97 600 születésről és 132 800 elhalálozásról szólnak. A születések száma négy hónapban kismértékben meghaladta a megelőző évit, a többiben viszont jelentősen elmaradt attól, így tavaly mintegy 2300-zal (azaz körülbelül 2,3 százalékkal) kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma öt hónapban volt alacsonyabb az előző évinél. A legjelentősebb ingadozás a nyári hónapokban volt, amikor a júniusi, a 2006-osnál 9,2 százalékkal alacsonyabb értéket követően júliusban – feltehetőleg a tartós kánikula következtében – 6,7 százalékkal emelkedett a halálozások száma az előző év azonos hónapjához képest. Összességében tavaly mintegy 1200 fővel többen hunytak el, mint 2006-ban; ez 0,9 százalékos növekedést jelent

A házasságkötések száma csak júniusban múlta felül az előző év azonos időszakának adatát, és a trend továbbra is határozottan csökkenő: mértéke az év első felében 6 százalék, július és december között pedig 10 százalék volt; 2007-ben összesen 40 800 pár állt anyakönyvvezető elé, ami 3730-cal (azaz 8,4 százalékkal) kevesebb, mint az előző évben.

A KSH adatai szerint ezer lakosra 9,7 élveszületés és 13,2 halálozás jutott; az előbbi 0,2 ezrelékpontos csökkenést, az utóbbi 0,1 ezrelékpontos emelkedést jelent a 2006-os adatokhoz képest; a természetes fogyás mértéke a 2006. évi 3,2 ezrelékről 3,5 ezrelékre nőtt. 2007-ben ezer élveszületésre 5,9 csecsemőhalott jutott, ami 0,2 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az összesítés alapján a természetes fogyás a 2006. évi 31 732-vel szemben 2007-ben 35 200 fő volt, ám ezt a nemzetközi vándorlás becsült értékeivel korrigálva az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 21 000 fővel csökkent.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.