Népszavazás: az SZDSZ-es politikus az „igenre” buzdít

Kóka Jánosnak le kell vonnia a tanulságot a történtekből – mondta lapunknak a tavalyi botrányos elnökválasztásról éppen a tisztújítás előtti tagtoborzást követően pártjából kilépő Mali Zoltán. Drávapiski első embere néhány hónapja ismét SZDSZ-tag, de szerinte a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal és a tandíjjal csak a társadalmat szakítja ketté a Kóka-féle vezetés.• Csalás! – Teljes bizonytalanság jellemzi az SZDSZ-t• Belső vizsgálat indul az SZDSZ legutóbbi elnökválasztása kapcsán

Magyar Nemzet
2008. 02. 15. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megírtuk, 2006-ban majdnem ezer taggal bővült az SZDSZ a Dél-Dunántúlon, éppen az elnökválasztás előtt. A tagbeléptetési akciónak az lett volna a célja, hogy a baranyai küldöttek komoly erőt képviselhessenek a tisztújításon, ám miután fény derítettünk erre, csak hárommal többen vehettek részt az ominózus ülésen. Igaz, az első körben egy voks is elég lett volna Fodor Gábor győzelméhez. A toborzás fő szervezője, Mali szerint Kóka és az őt támogató Wekler Ferenc mellett Fodor, Kuncze Gábor és Horn Gábor is tudott akciójáról – a tagbeléptetés hátterében, vélték többen is, mégis az állhatott, hogy az akkor még gazdasági miniszterként regnáló Kókára több voks jusson. Ezzel szemben Mali most is állítja, az egész a magánakciója volt.

A polgármester a botrányos elnökválasztáson küldöttként nem vett részt, az ügyről csak annyit tud, amennyi a sajtóban is megjelent. Azt viszont megjegyzi: „Kóka Jánosnak le kell vonnia a tanulságot a történtekből, akár az én példámból okulva is. Ilyenkor egy úriembernek meg kell tennie a szükséges lépéseket. Úgy, ahogy annak idején én is tettem.” Mali alig egy évet töltött az SZDSZ berkein kívül: két hónapja ugyanis visszalépett a pártba. Magyarázatul azt mondja: „nem értek egyet a Kóka-féle politikával, de úgy vélem, jó, ha van egy belső balansz a pártban, amely a Kossuth-féle nemzeti liberalizmust képviseli.”

A régi-új liberális SZDSZ-es tagsága ellenére állítja, pártja Drávapiskiben egy voksot sem fog begyűjteni a népszavazáson: a Fidesz álláspontját fogják képviselni az ormánsági település lakói. – Bezárták a kórházunkat, megszüntetik a vasútvonalakat, az emberek nem tudják majd orvoshoz vinni a gyerekeiket. Kérdem: ha lesz tandíj, a havi huszonnégyezer forintból épphogy megélő szülők hogyan taníttatják csemetéiket? A pártommal szemben mindenkit arra biztatok, menjen el és voksoljon igennel – magyarázza. Emlékezetes ugyanakkor, hogy lapunk kiderítette: lopásért ítélte el 2006-ban a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Malit, mert társával 2002-ben Gyermelyen betörtek egy vendéglátó-ipari egységbe, kávéfőzőt, fémtermoszt, söröskorsót, csokoládét vittek magukkal, sőt a játékgépet és a kasszát is kifosztották.

Bóka Máté Ciprián

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.