Nincs megegyezés – VDSZSZ: A MÁV érdeke a konfliktus

Még mindig nincs megegyezés, nem közeledtek az álláspontok a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a pénteki tárgyaláson; az egyeztetést március 7-én 9 órakor folytatják a Herczog László közvetítő bevonásával. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke „lesújtónak és kiábrándítónak” nevezte a pénteki egyeztetést. • Még nem látni az alagút végét – folytatja a MÁV és a VDSZSZ

MNO
2008. 02. 29. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem közeledtek az álláspontok a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki tárgyaláson; az egyeztetést március 7-én 9 órakor folytatják Herczog László közvetítő bevonásával. A közvetítő addig külön-külön egyeztet a tárgyaló felekkel. A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék felett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak. Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az egyeztetést követően elmondta: a vasúttársaságnak továbbra is az az álláspontja, hogy a szakszervezet követelései alaptalanok, jogilag és gazdaságilag nem teljesíthetők.

A még elégséges szolgáltatásról folytatott tárgyaláson a MÁV-Start továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy minden vasútvonalon legalább 2-2 vonatpár közlekedjen naponta, illetve a budapesti elővárosi forgalomban a reggeli és esti időszakban az iskolába és munkába járás biztosított legyen. A MÁV reméli, hogy a szakszervezet belátja követelése irrealitását, mint ahogyan ezt a sztrájkban korábban részt vevő munkavállalók többsége már megtette – mondta a szóvivő. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke „lesújtónak és kiábrándítónak” nevezte a pénteki egyeztetést. Mint mondta, úgy látja, a MÁV vezetése abban érdekelt, hogy a konfliktus fennmaradjon. Megjegyezte, hogy a szakszervezet több kompromisszumos ajánlatot is tett a helyzet rendezésére, ennek ellenére nem közeledtek az álláspontok. A MÁV nem értékelte a szakszervezetnek azt a gesztusát sem, hogy a sztrájkot március 9-ig felfüggesztette, hogy a „politikai árnyéka” ne vetüljön a konfliktusra – tette hozzá a VDSZSZ alelnöke. A VDSZSZ alelnöke szerint a még elégséges szolgáltatást teljesítenék, ha vonalanként 1-1 vonatpár és a budapesti elővárosban 20 vonat közlekedéséhez hozzájárulnának.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.