Orbán: Szövetséget kell kötnie az államnak a családokkal

Tízből kilenc ember egyetért azzal, hogy a munkaerő- és az adórendszer szabályozása családellenes, az anyák visszatérése és a részfoglalkoztatás szinte megoldatlan Magyarországon – közölte országjáró kampányának hatodik állomásán, Karcagon Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

MNO
2008. 02. 23. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor országjárásának hatodik napján elsőként Karcagra látogatott, ahol Dobos László, a város alpolgármestere és Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke fogadta. A Fidesz elnöke helyi fideszesekkel folytatott rövidebb megbeszélés után Szolnokra indult, ahol a városházán Szalay László polgármesterrel, Balla György és Fejér Andor választókerületi elnökökkel találkozott.

Ezt követően Orbán Viktor a város hármas ikreihez látogatott el. A gyerekek szülei korábban nem tudták kifizetni az ajánlott védőoltásokat, ezért Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere gyűjtést rendezett részükre. A Fidesz elnöke három etetőszéket vitt ajándékba a hat hónapos gyerekeknek. A látogatást követően Orbán Viktor újságírók előtt úgy fogalmazott: biztató, szép, rendezett és boldog családot láthattunk. Orbán köszönetet mondott a polgármesternek a családnak nyújtott segítségért.

„A magyar egészségügyi rendszer jól láthatóan nincs felkészülve arra, hogy az ilyen helyzeteket kezelje” – szögezte le Orbán Viktor. A Fidesz elnöke képtelenségnek nevezte, hogy ilyen esetekben nem támogatják, nem teszik elérhetővé a gyógyszereket a kisgyerekek számára. Mint fogalmazott, a város büszke lehet magára. Az azonban semmiképpen nem helyes – folytatta –, hogy a kiugróan magas egészségügyi járulékok ellenére a magyar egészségügy nem tudja kezelni a helyzetet. Nem engedhető meg, hogy miközben százmilliókat költenek feleslegesen propagandára, kampányra és a vizitdíj melletti érvekre, aközben ne jusson százezer forint a hármas ikrek életmentő oltásaira – fűzte hozzá.

Mint közölte, tízből kilenc ember egyetért azzal, hogy a munkaerő- és az adórendszer szabályozása családellenes, az anyák visszatérése és a részfoglalkoztatás szinte megoldatlan Magyarországon. Az oktatási rendszer eddig családbarát volt, a tandíj azonban ezt is családellenessé teszi – figyelmeztetett a Fidesz elnöke.

„Magyarországnak az a jó, ha minél több gyerek születik, és minél többen magasabb képzettségig jutnak, mert így lesznek sikeresek, és így lesz sikeres az ország is. Nem kell irigyelni a fiataloktól a tandíjat, mert busásan visszafizetik magasabb adók formájában” – hangsúlyozta Orbán Viktor, kiemelve: az egyetemisták és a főiskolások tizennégyszeresen fizetik vissza a saját oktatásukra fordított összegeket, azaz öt és fél év alatt megtérül kinevelésük. Egy erős országban szövetséget kell kötnie az államnak a családokkal. Magyarországnak is erre van szüksége – olvasható a pártelnök weboldalán.

A délután folyamán a Fidesz elnöke felkereste a Szolnoki Szigligeti Színházat, ahol egy szál virágot helyezett el Selmeczi Roland fotója előtt. Ezt követően Balázs Péterrel, a színház igazgatójával tartott megbeszélést.

A Fidesz elnöke a Szív- és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületének meghívására a Hetényi Géza-kórházban orvosokkal és betegekkel találkozott. Orbán Viktor beszédében arra emlékeztetett, hogy 2006-ban még társadalmi konszenzus volt az egészségügy jövőjével kapcsolatban. A Fidesz és az MSZP is arra vállalkozott, hogy az uniós viszonylatban kimagasló járulékbefizetések mellett újabb pénzeket már nem terhelnek az emberekre az egészségügyben – idézte fel a választási kampányban meghirdetett programokat.

Mint folytatta, ezt a társadalmi szerződést rúgta fel egyoldalúan a kormány, és a szociális népszavazás ennek a szerződésnek a helyreállítását tűzte ki célul. Orbán Viktor kitért arra is, hogy a demokráciát sérti azzal a kormány, hogy meg sem hallgatja a társadalmi szervezetek és a civilek észrevételeit.

– Ha az emberek véleményét nem hallgatjuk meg, akkor nem lehet sikert elérni – szögezte le Orbán Viktor, rámutatva: a felbontott társadalmi szerződéseket kell ismét helyreállítani. A népszavazásra utalva úgy fogalmazott: március 9-e után már semmi nem lesz olyan, mint ahogyan eddig volt. Az emberek tehetnek azért, hogy a két országgyűlési választás között is befolyásolni tudják a politikát – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.