Pártszavazást rendelt el az MSZP + Képek

Országos véleménynyilvánító pártszavazást rendelt el az MSZP országos választmánya március 15–25. között a baloldali polgárosodással kapcsolatos négy kérdésben – jelentette be Simon Gábor, a testület elnöke az ülés után szombaton Budapesten. Az ülést követően Gyurcsány Ferenc azt mondta: a vizitdíj eltörlése nem emeli fel a nemzetet. Erre a Fidesz nevében Szijjártó Péter úgy reagált: bebizonyosodott, hogy a kormányfő retteg a népszavazástól.• Gyurcsány: A Fidesz előbb talált rá a helyes útra

MNO
2008. 02. 23. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista tagságtól arra vár választ a választmány, hogy egyetértenek-e azzal: a munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében, illetve több jusson az iskoláknak, a több tudás és magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára.

A kérdések között szerepel az is, hogy a tagság egyetért-e azzal: célzott programokkal segítsék elő a hátrányos helyzetű térségekben azt, hogy a segélyek helyett munkájuk legyen az embereknek, valamint ösztönözzék, hogy minél több ember juthasson hozzá kedvezményesen saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából.

Gyurcsány Ferenc a baloldali polgárosodás programjában meghirdetett „munka, tudás, tulajdon” kérdéseivel összefüggésben négy kérdést tesz fel a szocialista tagságnak még a március 29-re tervezett országos pártértekezlet előtt. A tervek szerint a szocialisták a helyi szervezeteknél és az interneten keresztül is szavazhatnak a kérdésekről. A választmány várhatóan határoz arról, hogy országszerte „Új Magyarország”-fórumokat tartanak a baloldali polgárosodási programról.

Fotók: Nagy Béla

Gyurcsány Ferenc szerint „sületlenség” háromszáz forintból levezetni a nemzet igazságát. A szocialista pártelnök erről a választmány ülését követő sajtótájékoztatón beszélt. Véleménye szerint a vizitdíj eltörlése nem emeli fel a nemzetet.

– Gyurcsány Ferencről ma végérvényesen bebizonyosodott, hogy retteg a népszavazástól. Retteg, mert tudja, hogy az elsöprő részvétel elsöprő következményeket von maga után. Gyurcsány Ferencnek inkább arról kellett volna számot adnia, hogy a választmány zárt ülésén beszámolt-e a vizitdíj ezer forintra növeléséről és a tandíj emeléséről. Az emberek azonban március 9-én dönthetnek; nemcsak eltörölhetik a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, hanem végérvényesen megakadályozhatják a kormány díjemelési terveit – reagált közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

(MTI, OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.