Provokációnak tartják az egri kórházban a brómciánügyet

Az egri Markhot Ferenc Kórház gyógyszertárának dolgozói provokációnak tartják a brómciánügyet, szerintük valaki tudatosan akart ezzel kárt okozni – közölte nyilatkozatban az intézeti gyógyszertár vezetője. • Szocialista álláspont: terrorfenyegetés az egri kórházban • Visszaélés méreggel – brómciánt találtak az egri kórházban

MNO
2008. 02. 20. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egri megyei kórház patikájában február 14-én találták meg a súlyosan mérgező brómciánt, a rendőrség méreggel való visszaélés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. Katonáné Turai Erika, a Markhot Ferenc Kórház intézetvezető főgyógyszere nyilatkozatában közölte: a gyógyszertár dolgozói provokációnak tartják az ügyet, amely a szer veszélyessége és a cselekmény elkövetésének módja miatt felveti a tudatos károkozás szándékát.

Az intézeti gyógyszertár dolgozói és szakmai vezetői elhatárolják magukat a történtektől – tette hozzá. Kitér rá: a brómcián egyetlen közforgalmú és kórházi gyógyszertárban sem használatos vegyület, kizárólag külön engedéllyel szerezhető be. Az intézetvezető leszögezi: a kórházi gyógyszertár szakmai tevékenységét a vonatkozó jogszabályok szerint végzi, szigorúan szabályozott normarendszer és nyilvántartási rendszer felügyelete mellett, a gyógyszerészi szakma szabályai szerint.

Katonáné Turai Erika úgy fogalmaz: „Mivel a gyógyszertár működési rendje kizárja a szer osztályokra juttatását és/vagy felhasználását, így ezzel elhelyezőjének más, saját célja lehetett.” A funkcionális privatizáció előtt álló egri Markhot Ferenc Kórházban kedden tartott nagygyűlést a kórházvédő bizottság. A rendezvény előtti sajtótájékoztatón az érdekképviseletek közölték: közalkalmazotti jogviszonyuk megőrzése érdekében azt támogatják, hogy Eger város önkormányzata működtesse tovább az intézményt, és elutasítják az egyik pályázó, a HospInvest Zrt. ajánlatát. A Heves Megyei Közgyűlés eseti bírálóbizottsága viszont arra tesz javaslatot a február 29-i ülésen, hogy a HospInvest Zrt. működtesse az egri székhelyű megyei Markhot Ferenc-kórházat.

Bejelentették azt is, hogy a kórház gyógyszertárában megtalált mérgező brómcián éppen a kiszervezett, és a Hospinvest által működtetett patika hűtőkamrájában volt. A patikát 2006 novemberétől az Ispotály Holding Kft. egyik cége üzemelteti, amely 2007 szeptemberétől a Hospnvest Zrt. leányvállalata.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.