Semjén: Nem csak a háromszáz forintokról van szó

Március 9-én a népszavazáson a magyar nemzet a jövőjéről szavaz, és megmutathatja, hogy nem hagyja magát jogaitól megfosztani és kifosztani – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kedden Hajóson. A három kérdésre adott igenek nagyarányú többsége elsöpri azt a kormányzati propagandát, elsöpri azt a kormányzati gyakorlatot, amit a Gyurcsány-kormány művel – mondta az országgyűlési képviselő.

MNO
2008. 02. 26. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A népszavazáson nem csak a háromszáz forintokról van szó, mert ha most március 9-én nem tudják megállítani a kormányt, „akkor pillanatokon belül ezer forint lesz a vizitdíj, s ki tudja, hogy meddig emelik utána a tandíjat és az ápolási díjat” – emelte ki beszédében a KDNP elnöke.

Kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta: a jogállami működés veszélyeztetésének tartja azt a felelőtlenséget, hogy a kormánypártok ismét nem szavazták meg a köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeit. Anélkül nem szavazták meg őket, hogy bármilyen szakmai kifogást felhoztak volna – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.