Sólyom nem változtat az ombudsmanok jelölési eljárásán

Eredményesnek és megnyugtatónak nevezte Sólyom László köztársasági elnök az ombudsmanok jelöléséről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel folytatott csütörtöki megbeszélést. Az államfő ugyanakkor leszögezte: a jövőben sem változtat az ombudsmanok jelölési eljárásán.

MNO
2008. 02. 28. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az ombudsmanok jelölésében és megválasztásában az államfőnek és az Országgyűlésnek is megvan a maga szerepe. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a döntések a nyilvánosság előtt szülessenek, ezért nem konzultál a jelöltekről a pártokkal. Sólyom László ugyanakkor megjegyezte: a megbeszélést eredményesnek tartja, és – mint fogalmazott – elmozdulás történt a folyamatban.

Arra a kérdésre, hogy ugyanazokat a személyeket jelöli-e újra a jövő nemzedékek omdusmanjának, illetve adatvédelmi biztosnak, a köztársasági elnök azt mondta, hogy erre még nem tud válaszolni. „Elvileg lehetségesnek tartom, de ezt ne úgy értsék, hogy szándékom” – tette hozzá Sólyom László.

A törvények szerint, a törvények betartásával jelölök, a döntés a parlamenté – jelentette ki a köztársasági elnök, hozzáfűzve: az államfő és az Országgyűlés közötti munkában mindenki a ráeső részt kell, hogy végezze. Sólyom László emlékeztetett arra, hogy öt alkalommal akkor is sikertelen volt a parlamenti szavazás, amikor elődei egyeztettek a pártokkal a jelöltről. Arra a felvetésre, hogy valóban Baka Andrást jelöli-e a Legfelsőbb Bíróság élére, Sólyom László úgy válaszolt: kellő időben megteszi jelölését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.