Stabil Fidesz-előnyt mért a Tárki – Az SZDSZ nem jutna be

Növekedett a lakosság politikai aktivitása, de továbbra is az ellenzék vezet a kormánykoalícióval szemben – olvasható a Tárki reprezentatív felmérésében. A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében stabil: tavaly decemberben 36 százalékos, az idén januárban 34 százalékos volt, míg februárban 39 százalékos. Az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében decemberben és januárban egyaránt 13 százalékos volt, most 15 százalékos – áll az intézet közleményében. • Akár négymillió ember is voksolhat a márciusi népszavazáson

MNO
2008. 02. 27. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 46 százalékponttal vezet az MSZP előtt; az előző hónapokhoz képest a különbségek csak egy-két százalékponttal változtak – áll a felmérésben. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 68 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék.

A Tárki felmérése szerint az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze két százalék, a pártválasztók esetében három százalék. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül három százalék, a pártválasztók körében öt százalék. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ háromszázalékos, az MDF négyszázalékos tábort tudhat maga mögött a felmérés szerint. A választási hajlandóság és a biztos szavazók aránya növekedett az utóbbi hónapokhoz képest. Ha most vasárnap lennének a választások, a szavazásra jogosultak 54 százaléka venne részt biztosan; ez az arány decemberben és januárban is 48 százalék volt – derül ki a Tárkinak adott válaszokból.

A közvélemény-kutató cég közleményében azt írta: a lakosság megnövekedett aktivitásából a két nagy párt egyformán részesedett, mindkét nagy párt szimpatizánsainak körében fokozódott a részvételi hajlandóság „egy most vasárnapi parlamenti választásra”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.