Századvég: tíz új program után egy újabb

Gyurcsány beszéde hagyományos értelemben sem évértékelő, sem kampánybeszédnek nem értelmezhető, az kizárólag politikai túlélését szolgálhatja – olvasható a Századvég Alapítvány elemzésében.

MNO
2008. 02. 18. 17:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök, szemben tavalyi évértékelőjével, idén nem bocsátkozott történelmi analógiákba, a reformkor a kormányfő szemében tehát véget ért (Kossuth, Deák és Széchenyi szelleme már nem motiválja tovább a kormányzati cselekvést) – áll a Századvég Alapítvány Gyurcsány beszédéről írt elemzésében. „Nehéz másfél év volt, átkozottul nehéz”, de nem a megnövekedett erőszak miatt, ahogy azt a miniszterelnök sejtetni engedte, hanem éppen a kormány cselekvőképtelenségének köszönhetően. Gyurcsány Ferenc tehát lezárt egy korszakot és nyitott egy újat. Amit tettek, azt Magyarország érdekében tették, és ez ösztönzi a jövőbeli cselekvéseiket is. A kormányfő egyértelműsítette, nem állnak meg (ugyanakkor nem lesz szükség további húsba vágó intézkedésekre), és egy nyugodtabb kormányzás nyugodtabb évei következnek. A miniszterelnök állítása szerint két út áll a nemzet előtt: azok útja, akik elárulták a polgárosodás ügyét (a népszavazás kérdését erőltető Orbán Viktor vezette Fidesz), valamint a történelmi lehetőséget „kiaknázni” képes új polgárosodás programját felkínáló új baloldali erők. Ez az út a miniszterelnök szerint egyben visszatérést jelent a rendszerváltás valódi fundamentumához. Ezt jelentené a szabadság, biztonság, gyarapodás programja, vagy másként: a munka, tudás, tulajdon szentháromsága.

A konkrétabbnak nevezhető kormányzati elgondolások közül (például a 200 milliárd forintos adócsökkentés, középiskolai kollégiumfejlesztési koncepció) nyilván a „népi privatizáció” ötlete szolgálhatja leginkább a miniszterelnök politikai túlélését. A beszéd alkalmas arra, hogy a kormányfő ismét egységesen maga mögött tudhassa saját frakcióját, továbbá arra, hogy visszaszerezze az elvesztett társadalmi támogatottság egy részét – írják az elemzés készítői, akik szerint ez a beszéd alkalmatlan az elveszített kormányzóképesség visszaszerzésére.

A beszéd tehát a politikai logika szerint akár be is tölthetné funkcióját (támogatásszerzés, társadalmi feszültség oldása), funkcionálisnak is minősíthető, ám mégis alapvető problémák fogalmazhatók meg a parlamenti felszólalással kapcsolatban.

A Századvég Alapítvány azt vizsgálja, hogy mi is a beszéd alapvető problémája. Az alapítvány elemzése szerint a beszédet egy a hitelességét már korábban elvesztett, Őszöd bélyegét magán viselő, a kormányzást permanens „programhadjárattal” pótoló miniszterelnök mondta. A teljesség igénye nélkül: Gyurcsány Ferenc eddigi kormányzása alatt volt már 100 lépés program, Új Magyarország program, Új Egyensúly program, Zászlóshajó program, 48 pont, 7 pontos tisztasági csomag, koalíciós szerződés és annak módosítása, stb. Úgy tűnik, a kormányfő most is azért kényszerült új korszakot nyitni, mert az eddigi korszakok és programok a vallomás szerint nem vezettek eredményre. Mindez felveti a kormányzóképesség kérdését.

A Századvég Alapítvány úgy fogalmaz: a konkrét cselekvési terv a távoli jövőbe vész. Jelenleg még ismeretlen, hogy a 2008-as kemény költségvetési korlátok közepette a most bejelentett intézkedések finanszírozása miből és mikor valósulhat meg. Erre ugyan hallottunk utalást a beszédben (hogy majd 2009-ben lesz erre pénz), ám ennek tarthatóságáról – ismerve a politikai osztály részéről megfogalmazott ígéreteket – nem lehetünk feltétlenül meggyőződve.

Baloldali fordulat?

A Gyurcsány vezette szocialista párt már korábban végrehajtott egy piacpárti fordulatot, melynek helyességéről, úgy tűnik, a megszólaló maga sincs meggyőződve. Amennyiben ezt a neoliberális logikával szakító, valódi baloldali fordulat fogja követni, az vélhetően a társadalom széles köreinek támogatottságát érheti el. Ám ezek egyelőre csak szavak – vélik az elemzők.

A reflexió készítői szerint a program átgondolatlanságából adódóan koherenciazavarokkal küszködik. Egyrészt az a hárommillió létminimum közelében élő polgár, akik felemelkedéséért a miniszterelnök beszédével harcba száll, képtelen a kormányfő által megnevezett akár pár tízezer forintot kitevő összeget kiszakítani a családi költségvetésből. Másrészt ez a társadalmi támogatottságot vélhetően növelni képes ötlet nem számol azzal a ténnyel, hogy a magyar állami vagyon több mint 90 százaléka eddig úgy került magánosításra, hogy a politikai osztály a társadalom széles köreit kizárta abból. A Századvég Alapítvány álláspontja szerint ugyanakkor a kormányfő szándéka nem kizárólag szociális érzékenyégből fakad. Nem zárható ki, hogy Gyurcsány most megfogalmazott javaslataival csupán a kormány jövőbeni privatizációs terveihez kíván társadalmi támogatottságot szerezni. Ráadásul a miniszterelnök ezzel az ötlettel úgy lehet képes népszerűségének növelésére, hogy az uniós intézmények rosszallását sem váltja ki a konvergenciaprogram fellazításával.

A politikai felelősség elkenése

A rendszerváltás valódi fundamentumához való visszatérés azt sugallja, hogy az elmúlt időszakban a politikai elit egészét felelősség terheli a kialakult állapotokért. Ez a kormányfői helyzetértékelés azonban megfeledkezik arról a tényről, hogy közel hat éve szocialista-liberális kormánya van Magyarországnak. A felhalmozódott kudarcokért egyértelműen a koalíciós pártokat terheli a felelősség – emlékeztet a Századvég.

A 2002 óta regnáló baloldali kormány hat év alatt közel 10 új programot jelentett be, ám eltekintve a Medgyessy-kormány 100 napos intézkedéseitől, ezekből kevés teljesült. Felmerül tehát a kérdés, hogy a mostani Gyurcsány-beszédben – amely semmilyen garanciális elemet nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miképpen válhatnak valóra a tézispontok – a megfogalmazott javaslatok teljesülésének mi a valódi realitása – olvasható a Századvég Alapítvány elemzésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.