A cigányság képviselői is ellenőrzik a Heves megyei iskolákat

A Heves megyei cigányság is részt vesz „Az iskola mindenkié” elnevezésű európai uniós programban – tájékoztatott Oláh Csaba, a Roma Polgárjogi Mozgalom Heves megyei elnöke. A mozgalom aktivistái ellenőrzik majd szegregációs szempontból a Heves megyei iskolákat.

MNO
2008. 03. 19. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oláh a megyei internetes portálnak elmondta: az egri, a gyöngyösi, a hatvan-lőrinci, a hevesi és a füzesabonyi térségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A projekt lényege, hogy a településeken a polgárjogi aktivisták – szakemberek bevonásával – ellenőrzik, hogy az oktatási intézményben betartják-e a törvény előírásait a hátrányos és a halmozottan hátrányos tanulók vonatkozásában. Főként az esetleges szegregáció meglétét vizsgálják.

A munkában esélyegyenlőségi szakemberek, jogvédők és pedagógusok is részt vesznek, majd értékelik a tapasztalatokat. Oláh Csaba arra kéri a nevelőket, hogy ne tekintsék zaklatásnak, ha időnként egy-egy intézménybe ellátogatnak, s feltérképezik a körülményeket.

A projekthez a Roma Polgárjogi Mozgalom Heves megyei szervezete Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékkel közösen nyert uniós támogatást.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.