A Fidesz üdvözli Koszovó elismerését

A Fidesz üdvözli, hogy Magyarország elismerte a független Koszovót, de úgy véli, hogy a magyar kormánynak nem kellett volna ennyi ideig várnia - mondta Balla Mihály, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 03. 19. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A magyar kormány külpolitikájának koncepciótlansága és határozatlansága rányomta bélyegét Koszovó ügyére is, hiszen az elismerést már régóta meg lehetett volna tenni, nem kellett volna ennyi ideig várni, bár tudjuk azt is, hogy ennek döntésnek a meghozatala nagyon kényes kérdés” – mondta Balla Mihály, emlékeztetve arra, hogy a Fidesz Koszovó függetlenségének kikiáltása óta sürgette, hogy Magyarország ismerje el az államot. A politikus a Fidesz nevében arra hívta fel a kormányt, hogy ígéretéhez híven határozottan lépjen fel a vajdasági magyar kisebbség jogainak érvényesülése érdekében, mert mint mondta, mindent meg kell tenni azért, hogy az ő biztonságuk és nyugalmuk Koszovó elismerése után se szenvedjen csorbát.

Balla Mihály hangsúlyozta: a Fidesz Koszovó függetlenségének kikiáltása óta javasolta a kormánynak, hogy ne tartson fenn feleslegesen bizonytalan helyzetet, mert ez a szerb radikális erők felerősödését segítheti. „Magyarország nem bátoríthatja azokat a szerb erőket, amelyek azt gondolják, hogy Koszovót meg lehet tartani” – mondta.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.