A MÖM nem érzi magát felelősnek a március 15-i atrocitásokért

A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nem felelős a március 15-i rendezvény után Budapest utcáin lezajlott atrocitásokért, kizárólag azért tartoznak felelősséggel, ami a Blaha Lujza téren szervezett nagygyűlésükön történt - jelentette ki Kakuk Attila, a MÖM elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 03. 19. 16:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kakuk hangsúlyozta: több videofelvétel bizonyítja, hogy az utolsó két felszólaló – Toroczkai László és Budaházy György – szónoklata előtt bejelentették, hogy utánuk befejeződik a rendezvény. Majd a két beszéd elhangzása után ismét közölték, hogy véget ért a rendezvényük, amelyen semmilyen rendbontás nem történt. Mint mondta: „ettől térben és időben elhatárolhatóan történtek Budapest utcáin atrocitások”, ezért visszautasítják, hogy a rendőrség a MÖM és Budaházy György ellen kártérítési pert indít. A Budapest utcáin aznap este felvonuló emberek más, a kormány által szervezett rendezvényeken is részt vettek, így akár azok szervezőit is felelősségre kellene vonni – érvelt a MÖM elnöke.

Kovács Géza, a mozgalom tiszteletbeli elnöke közölte: várják az illetékesek válaszait arra, hogy miért próbálták törvénytelenül feltartóztatni a rendezvényükre érkezőket, miért nehezítették meg az oda való eljutást és miért nem volt a rendőrökön azonosító szám. Közölte: honlapot indítanak, amelyen várják a bejelentéseket, hogy „a rendőrség bűneit” nyilvánosságra hozhassák. A sajtótájékoztatón Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője közölte: félmillió forintot fizet Budapest rendőrfőkapitányának, ha megmondja annak a nevét, aki 2006. október 23-án a Nagykörúton a Blaha sörözőből tizenkét embert kidobatott a rendőrökkel az utcára, akiket aztán gumibottal összevertek.

A távirati iroda azon kérdésére, hogy felelősnek tartják-e magukat azért, mert szombaton este újságírókat bántalmaztak a tüntetők, közölték, hogy nem. Az újságíróknak meg kell érteniük, hogy az emberek joggal félnek attól, ha felvétel készül róluk – mondták.
(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.