A rendőrség megtanulta a leckét – Gyurcsány kitüntetéseket adott át

A miniszterelnök szerint a március 15-i ünnep békésebb, nyugodtabb volt idén, mint az előző években; ennek oka főleg közéleti és politikai természetű, illetve annak köszönhető, hogy a rendőrség „megtanulta a leckéjét” – erről Gyurcsány Ferenc annak kapcsán beszélt, hogy a parlamentben 15 rendőrt elismerő oklevélben részesített a nemzeti ünnepen végzett munkájáért.

MNO
2008. 03. 19. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A magyar rendőrség az elmúlt pár év tapasztalata alapján is nagyobbrészt megtanulta a leckéjét: tudja, hogyan és milyen módon lehet, kell kezelni az utcai rendbontókat, hogyan kell eljárni a törvényes rend megsértőivel szemben” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: látja, hogy ez a tanulás hosszabb folyamat, és most is voltak olyan események, amelyek a rendőrséget is elgondolkodtatásra, következtetések levonására késztették, ugyanakkor összességében úgy gondolja, hogy „messze az előző éveket meghaladó felkészüléssel és sikerrel tette a rendőrség a dolgát”.

Az ünnep fontosságát hangsúlyozva a kormányfő azt mondta: az elmúlt másfél évben az ünnepekre való várakozás nemcsak az öröm izgalmát jelentette, hanem voltak, akik a féltés hangján szóltak, és a várt örömöt az aggodalom is beárnyékolta. Hogy azt keressük-e az ünnepeken, ami a közösséget összeköti, vagy azoknak a vitáknak radikális, helyenként szélsőséges, nem egy esetben a nyugalmat, biztonságot sértő megnyilvánulásait hozza az ünnep, amire az elmúlt években már volt tapasztalat – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint az idei március 15-i ünnep nyugodtabb, békésebb volt az előző évieknél, ugyanakkor nem volt konfliktus nélküli. Gyurcsány Ferenc reményét fejezte ki, hogy a jövőben a rendőrségnek egyre kevésbé kell közreműködnie abban, hogy az ünnep örömöt okozzon.

Fotó: Nagy Béla

Az ünnepségen – amelyen a rendőri és a minisztériumi felső vezetés is jelen volt – a miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendőrség mellett az ünnep lebonyolításában részt vettek, és külön megköszönte az operatív törzs munkáját is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.