Biztosan megéri? – Szakállamtitkár lehet Szilvásy György felesége

Miniszter úr! Mi szükség van arra, hogy Szilvásy György feleségét szakállamtitkárrá nevezzék ki? - teszi fel nyílt levélben megfogalmazott kérdését Veres János pénzügyminiszternek Ágh Péter, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A politikus arra is szeretne választ kapni, hogy „biztosan megér havi 750 ezer forintot, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmasának feleségét vezetői állásba helyezzék?”

MNO
2008. 03. 12. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A kormánypártok számára katasztrofális vereséget hozó szociális népszavazás” óta a koalíció politikusai folyamatosan azt hangoztatják, hogy a referendum milyen nehéz helyzetbe hozza a költségvetést – jelentette ki szerdai közleményében Ágh Péter fideszes képviselő. Írásában azonban rámutat arra, hogy a kormány ennek ellenére „egy még el sem indult kormányzati program kommunikációjára nagy hirtelen el tudott különíteni 1,6 milliárd forintot, és nem okoz gondot az új kormányzati luxusautó-flotta beszerzése sem”.

Ágh úgy véli: ezekhez a kiadásokhoz illeszkedik az is, hogy új szakállamtitkárt neveztek ki a Pénzügyminisztériumban, akinek feladata „a minisztériumok közötti együttműködés és a házon belüli egyeztetés biztosítása lesz”. Az új szakállamtitkárt egyébként a sajtó az elmúlt héten Szilvásy György feleségeként emlegette – emlékeztet Ágh, aki Veres János pénzügyminisztertől a felől érdeklődött nyílt levelében, hogy van-e pénz egy új szakállamtitkár egy havi fizetésére, amely kis híján 750 ezer forint.

„Közben pedig – ha a népakarat el nem törölte volna – vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat szedtek, illetve akartak a szedni a betegektől és a fiataloktól, most pedig azt mondják, hogy nincs pénz ezek pótlására” – áll az ellenzéki politikus közleményében. „Mi szükség van arra, hogy Szilvásy György feleségét szakállamtitkárrá nevezzék ki? Biztosan megér havi 750 ezer forintot, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmasának feleségét vezetői állásba helyezzék?” – kérdi Ágh Péter.

(OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.