Eljárás a férfi ellen, aki kamerával figyeltette szomszédját

Kamerákkal figyeltette szomszédja telkét a gyanú szerint az a férfi, aki ellen magántitok jogosulatlan megszerzése miatt indított eljárást a rendőrség a közelmúltban Pécsett – közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense hétfőn.

MNO
2008. 03. 03. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfit a vele haragban álló szomszéd jelentette fel arra hivatkozva, hogy a házára szerelt kamerák közül több az ő telkét figyeli, ehhez pedig nem járult hozzá – mondta el Zsobrák Péter. Hozzátette: a gyanúsított azzal védekezett, hogy ő, illetve háza rongálások sorozatának áldozata volt az elmúlt időszakban, a kamerákkal csak az ilyen cselekményeket akarta megelőzni.

A sajtóreferens beszámolt arról, hogy a rendőrség informatikus szakértők bevonásával vizsgálja a kamerák által készített felvételeket. Ha a férfi bűnössége beigazolódik, akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható „technikai eszköz alkalmazásával elkövetett, magántitok jogosulatlan megszerzése bűntett” elkövetése miatt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.