Eltörölné a képviselői fizetést a TÖOSZ

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöksége azt javasolja, hogy ne kapjanak tiszteletdíjat az önkormányzati képviselők, csak a jogos és igazolt költségeiket térítsék meg - jelentette be a szövetség főtitkára Salgótarjánban egy fórumon.

MNO
2008. 03. 12. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TÖOSZ emellett drasztikusan csökkentené a képviselők számát a tízezer lakos fölötti településeken és a megyei közgyűlésekben – tette hozzá Zongor Gábor, aki az önkormányzati reform vitaanyagát ismertetve beszélt elképzeléseikről. Mint mondta, a javaslatuk az, hogy 2010-ben vezessék be a változtatásokat a parlamenti választás után, de az önkormányzati választást megelőzően.

Többek között a képviselői tiszteletdíjak csökkentéséről is vita folyik még, a TÖOSZ elnöksége szerint senkinek nem kell tiszteletdíjat kapnia – mondta a főtitkár, hozzátéve: ilyen térítés számos kistelepülésen nincs is, mert nincs rá pénz. Zongor Gábor ugyanakkor azt is megjegyezte: biztos abban, hogy ez az a pont, amit a politika nehezen fog átvenni, mert azt is be kell látni, hogy "a politikai képviselőknél ez sajátos finanszírozási technológiát jelent". Ettől még az ügyben képviselt következetes álláspontuk helyénvaló – jegyezte meg.

A TÖOSZ éppen a "politikai képviselők", a listán mandátumot szerzettek kiszűrésével csökkentené a 10 ezer lakos fölötti települések képviselő-testületeinek létszámát, hiszen ők meg sem jelennek a választók előtt.

Drasztikusan csökkentenék a megyei közgyűlések létszámát is, de erről elmondta: nem kidolgozott még, hogy hogyan történnének a megyei választások. A kistelepülések önkormányzataiban nem szűkítenék a létszámot.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.