Erősödő erózió? – együttműködik a zuglói SZDSZ és az MSZDP

Együttműködési megállapodást írt alá az országban elsőként a zuglói SZDSZ és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) kerületi képviselőcsoportja hétfőn – közölte a zuglói polgármesteri hivatal kommunikációs irodája.

MNO
2008. 03. 03. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati ciklus végéig tartó megállapodás, amelyet Weinek Leonárd, a XIV. kerület liberális polgármestere, valamint az SZDSZ és az MSZDP frakcióvezetői láttak el kézjegyükkel, az önkormányzati feladatok közös ellátásáról szól – írta közleményében a kommunikációs iroda. A tájékoztatás idézi Weinek Leonárd polgármestert, aki hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodással „a stabilitást, valamint a megkezdett és bevált politika folytatását” szeretnék biztosítani. „Ennek érdekében a továbbiakban is a legszorosabb együttműködésre törekszünk valamennyi frakcióval, és nyitottak vagyunk ennek intézményesítésére is” – tette hozzá a szabad demokrata polgármester.

A kommüniké szerint Tamás László, az újonnan megalakult zuglói MSZDP frakcióvezetője reményét fejezte ki, hogy amit Zuglóban elértek, az „bátran állítható országos példaként”. Hörömpöli Kálmán, az SZDSZ frakcióvezetője a közlemény szerint azt emelte ki, hogy a liberális képviselőcsoport nyitott az együttműködésre a zuglói önkormányzatban lévő valamennyi párttal. „Azt vállaltuk, hogy a zuglóiak, Zugló érdekét képviseljük, és elősegítjük a kerület fejlődését. A mi felelősségünk, hogy a polgármesternek biztosítsuk a szükséges támogatást” – fűzte hozzá a frakcióvezető.

A kommunikációs iroda felidézte, hogy az MSZP-frakció januári szakadása után a XIV. kerületi szocialista-liberális koalíció többsége veszélybe került, ezért a vezetés további, zavartalan működéséért Weinek Leonárd koalíciós együttműködést kezdeményezett az újonnan megalakult szociáldemokrata frakcióval.

Január végén Zuglóban három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját. Január elején Óbudán lépett ki kilenc önkormányzati képviselő az MSZP képviselőcsoportjából, majd megalakították az MSZDP III. kerületi képviselőcsoportját és alapszervezetét. A kilépések azt követően történtek, hogy múlt év december 4-én együttműködési megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc, a Magyar Szocialista Párt és Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az aláírás után az újságíróknak azt mondta: a dokumentum keretmegállapodás, alapvetően politikai, közjogi, társadalmi együttműködésről szól. Az a célja, hogy a két párt a baloldali szavazók széles körét együttesen jobban elérje – fűzte hozzá. A kormányfő akkor azt is hozzátette: az együttműködést a pártok összes szervezeti szintjén kiépítik; az országgyűlési és önkormányzati intézményeken belül, illetve a választási időszakokban is lesz együttműködés. Az MSZDP honlapján szereplő együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt szervezeti köréből oldja meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.