Felülvizsgálná az egri kórház privatizációját a Fidesz

Az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázati folyamat felülvizsgálatát, a pályázat érvénytelenné nyilvánítását kéri az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivataltól a Fidesz – jelentette be csütörtökön Egerben a hevesi megyegyűlés Fidesz-frakciójának vezetője. A párt szerint nem adott be érvényes bankgaranciát a HospInvest. A cég cáfolja az ellenzéki szervezet érveit.

MNO
2008. 03. 06. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista vezetésű önkormányzat által a nyertessé nyilvánított HospInvest pályázati anyagában nem szerepelt olyan bankgarancia, amelyet a tenderkiírás kötelezően előírt a pályázók számára. Vagyis érvénytelen pályázatot nyújtott be – közölte Tatár László. Tuzáné Takács Zsuzsanna, a frakció tagja felidézte: a tenderkiírás megkövetelte azt a banki igazolást, amely bizonyítja, hogy a pályázónak 2005. január elsejétől, vagyis három évre visszamenőleg nem volt 60 napot meghaladó lejárt tartozása.

Ezzel szemben a HospInvest csak két évre visszamenőleg igazolta ezt; ebben a helyzetben a közgyűlésnek ki kellett volna mondani a pályázat érvénytelenségét. Mivel ezt nem tette, megkerülte a jogot a szocialista vezetésű testület – tette hozzá. A frakció ugyancsak indítványozza – folytatta –, a közigazgatási hivatal kérje fel a Közbeszerzési Döntőbizottságot annak megállapítására, hogy a közbeszerzési törvény megkerülésével folyt a pályázati eljárás. Ugyancsak indítványozzák, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság öt évre tiltsa el a közbeszerzési eljárásoktól a törvénysértő HospInvestet – mondta Tuzáné Takács Zsuzsa.

A HospInvest Zrt. minden szükséges igazolást szabályszerűen csatolt pályázatához, amelyet az egri Markhot Ferenc-kórház üzemeltetésére adott be – tájékoztatta korábban az MTI-t a cég alelnöke. A cégvezető leszögezte: a társaság pályázati anyagában is igazolta, hogy számlavezető bankjánál soha nem volt 60 napot meghaladó tartozása. Az ennek megfelelő, kétéves időszakra szóló igazolás az eredeti pályázati anyagban is szerepel, majd a hiánypótlás keretében újabb, a HospInvest fennállásának teljes időszakára szóló igazolást nyújtott be a cég.

A Heves Megyei Közgyűlés február 29-én nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé a HospInvest Zrt.-t. A cég sikeres szerződéskötés esetén 20 évig működtetheti az intézményt. A funkcionális privatizáció ellen korábban több civil szervezet tiltakozott, a megyegyűlés Fidesz-frakciója pedig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. A kórház 1300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem hajlandók lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.