Gúzsba kötve – Bizonytalan helyzetben a Zala Megyei Kórház

Bizonytalan jogi és pénzügyi környezetben kell a Zala Megyei Kórháznak működnie: csak úgy tud a költségvetése egyensúlyba kerülni, ha az elmúlt évi 410 millió forint forráskiegészítést idén is biztosítja az állam – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Fekete Zoltán, a megyei közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának fideszes elnöke.

MNO
2008. 03. 05. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt évben országos szinten 150 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ami a Zala Megyei Kórház számára 410 millió forint hiányt jelentett – közölte Fekete Zoltán, aki hozzátette: idén hasonló nagyságrendű hiánnyal kell számolni. A múlt évben a hiányt a kiegészítő, 410 millió forint értékű finanszírozással sikerült megszüntetni, ami viszont nem épült be az idei költségvetésbe.

A bevételek növelésére minimális esély van, a kórház működését gúzsba köti az elvégezhető beavatkozások és teljesítmények mesterséges korlátozása. A betegforgalom csökkent, a kórházi ágyszámot a múlt évben 200-zal csökkentették. Az egészségügyi és szociális bizottság a teljesítménykorlát eltörlését javasolja – jelentette ki Fekete.

A vizitdíj és a napidíj bevezetése után a Zala Megyei Kórházban 17 százalékkal csökkent a betegforgalom. A vizitdíj- és a napidíjbevétel tavaly 109 millió forint volt, ami a kórház éves bevételének 1,34 százalékát jelenti. A beszedéssel, adminisztrációval kapcsolatos beruházási és működtetési kiadások után a vizitdíj és a napidíj beszedése után 193 ezer forint ráfizetés keletkezett – állította. Mérséklődhet a hiány az egészségügyben dolgozók áldozatvállalásával, ami a juttatásuk megvonását is jelenti – tette hozzá Fekete Zoltán.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.