Gyertyás tüntetés a kórház bérbeadása ellen Kazincbarcikán

Gyertyagyújtással tiltakoztak az észak-borsodi Kazincbarcika kórházának bérbeadása ellen az intézmény dolgozói, civil szervezetek képviselői, a szakszervezeti tömörülések és a város lakói csütörtök este. A demonstrálók attól tartanak, kórházuk is a HospInvest kezébe kerül.

MNO
2008. 03. 06. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kórház belső udvarán tartott gyertyás tiltakozáson körülbelül mintegy másfél százan vettek részt. Gyertyák égtek az udvaron és a kórház erkélyi részén is. A rendezvényen Rizner József, az Összefogással Barcikáért Egyesület elnöke szólt a résztvevőkhöz, aki úgy fogalmazott: pénteken rendkívüli testületi ülés keretében vélhetően kótyavetyére kerül mintegy 10 millió forintért a város kórháza. Hozzátette: az intézmény felújítása 2,7 milliárd forint volt, ezt az összeget akkor még megtoldotta az önkormányzat és ez az érték „mindösszesen 10 millió forintért vándorolhat feltehetően a HospInvest Zrt.-hez”.

Azt is elmondta, hogy információi szerint ez a társaság a barcikai kórház mellett már szemet vetett az ózdi egészségügyi intézményre is. A pályázat egyébként a város önkormányzatának közfeladatát képező egészségügyi feladatok 20 évre történő átadásáról és a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásáról szól. Erre három jelentkező adta be javaslatát, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft.

Rizner József ennek kapcsán azt mondta: tiltakoznak a bérbeadás ellen, de ha már szó van erről, legalább a szakmához kerülne, nem a fővárosi társasághoz. Mint mondta, eredetileg reggelig tartottak volna virrasztást, de a hűvös idő miatt ezt nem sikerült megvalósítani.

Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója úgy fogalmazott, hogy adósságállományuk az intézmény rekonstrukciója miatt alakult ki, de a gazdasági helyzetük már stabilizálódott. Azt szeretnék, ha kórházuk nem válna a tőke martalékává. Szerinte a bérbeadásról szóló határozat pénteken vélhetően megszületik, és a HospInvest „markába” juttatják a kórházat.

Hozzátette: nagyon jó bérleti díjat fog fizetni a cég, húsz évre kapja meg az intézményt, 2000 forint/négyzetméter/hó az ára. Nem rossz albérlet – fogalmazott –, tele műszerrel, minden feltételrendszerrel, ráadásul a barcikai kórház nagy ellátási területtel rendelkezik, tehát lesz piaca.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.