Gyurcsány adócsomagjának már rég nincs meg a fedezete

A nemzetközi minősítők után már a hazai elemzők is aggodalmuknak adtak hangot a jövő évi költségvetés alakulásával kapcsolatban. A nagy hitelminősítők – valamint az Európai Bizottság – jelezték: a nagy szerkezeti reformok hiányában nem látják biztosítottnak, hogy Magyarország tartósan visszatérjen a fenntartható pályára.

MNO
2008. 03. 18. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai elemzők közül többek szerint sincs meg a tervezett adócsomag jövő évi fedezete, sőt már annak bevezetése nélkül is eltérne az ország a legutóbbi konvergenciaprogramtól.

Az idén nagy biztonsággal teljesülhet a kormányzat hiánycélja, ugyanakkor 2009-ben lényegesen eltérhet a konvergenciaprogramtól a kabinet – mondta a Világgazdaságnak Kondera Szilárd, az OTP Bank elemzője. Számításaik szerint ha el is költi a tartalékokat a kormány, az idei GDP-arányos hiány 3,8 százalék körül lehet. Ezzel azonban el is éri a büdzsé a lehetőségek határát, a kiadási szerkezetben nem található több, könnyen mozgósítható tartalék – olvasható a lapban.

(vg.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.