Gyurcsány: Az ország többsége nem hisz a csalóknak

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz „a politikai csalás folytatólagosan elkövetett bűnébe esett”, és hiába bízik az emberek hiszékenységében, az ország többsége nem hisz a csalóknak.

MNO
2008. 03. 06. 14:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök csütörtöki blogbejegyzésében úgy fogalmazott: a csaló azt akarja elhitetni, hogy ha az állampolgár nem tesz be pénzt az egészségügybe, akkor az állam be tud tenni valahonnan. Valahonnan, ami nem az állampolgároké. „Ez politikai csalás!” – szögezte le. „A csaló egyszerre két dolgot követel: kevesebb hozzájárulást a közöshöz, ugyanakkor a köz nagyobb hozzájárulását ilyen-olyan gondjaink megoldásához. A csaló azt állítja, hogy kevesebből ő többet képes nyújtani. A csaló fedezetlen csekket állít ki” – írta.

„A csaló könnyű álmot ígér. Azt mondja, hogy erős lehetsz erőfeszítés nélkül is. Olyan ez, mint a tv-shopban reklámozott testépítő gépek egynémelyike. Látszólag semmit nem kell tenned, mégis kockás hasad lesz, izomtól fog duzzadni a karod, a hölgyeknek pedig nem kell aggódniuk, feszes lesz újra a combjuk, eltűnik a narancsbőr. Ráadásul mindezt olcsón. Szinte erőfeszítést sem kell tenned, csak mosolyogj, és olyan leszel, mint a reklámban bemutatott huszonéves modellek és kigyúrt testű férfiak. Ez a tv-shop-politika” – írta a kormányfő.

Mint írta, a csalók a hiszékenységben bíznak, de nincs kétsége afelől, hogy az ország többsége sem hisz a csalóknak. „A csalók alulmaradnak, mert az ország felnőttebb és kevésbé hiszékeny. És lehet álmodozni új rendszerváltásról, rendszerváltást idéző hangulatról, a helyzet az, hogy amit tesznek, az nem új rendszerváltás, hanem a rendszerváltás elárulása, megcsúfolása: játék a szavakkal, játék az emberekkel” – olvasható a miniszterelnök blogjában.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.